Először szavaztak az amerikai olaszok anyaországuk képviselőiről

Vágólapra másolva!
Első ízben szavaztak az Egyesült Államokban élő olaszok csütörtökön az olaszországi parlamentbe küldendő saját képviselőikre. Egy 2000-ben elfogadott törvény 2,6 millió határon túli olasznak teszi lehetővé a voksolást.
Vágólapra másolva!

A határokon túl élő, de állampolgárságukat fel nem adó olaszok összesen hat szenátort és 12 képviselőt küldhetnek a római törvényhozásba. Egy-egy "választási körzetet" jelent Észak- és Közép-Amerika, továbbá Európa, benne Oroszországgal és Törökországgal, együttesen Ázsia, Ausztrália és Afrika, valamint külön Dél-Amerika.

A 2000-ben elfogadott törvény mintegy 2,6 millió külföldön letelepedett olasznak ad szavazati jogot, köztük olyan másodgenerációsoknak is, akik Olaszországban született szüleik révén juthattak olasz állampolgársághoz. Az általuk megválasztott képviselők teljes szavazati joggal rendelkeznek majd az olasz parlamentben. Indítottak az itáliai pártlistákon túl független jelölteket is, akik a Független Alternatíva Külföldön Élő Olaszoknak nevű csoportba tömörültek.

Az észak-amerikai konzulátusok közlése szerint a választásra jogosultak 33,9 százaléka adta le voksát.