Óvszeres feszülettel tiltakoztak a II. János Pál tér ellen

Vágólapra másolva!
Mintegy kétszáz ember tüntetett vasárnap nem messze a párizsi Notre Dame székesegyháztól, tiltakozásul amiatt, hogy a katedrális előtti teret II. János Pál néhai pápáról nevezik el. A tüntetők szerint addig nem kaphat teret II. János Pál pápa, amíg a Vatikán felül nem bírálja az óvszerhasználatot szigorúan elutasító nézeteit.
Vágólapra másolva!

Bertrand Delanoé, Párizs szocialista polgármestere II. János Pál néhai pápának állítana emléket azzal, hogy teret nevez el róla. Bertrand Delanoé döntése ellen vonultak vasárnap utcára tüntetők, és a Notre Dame székesegyházhoz közel azt skandálták: "Delanoé elfelejtette - 25 millió AIDS-halott". A felvonulók óvszerekkel teleaggatott feszületeket és "AIDS-halottak tere" feliratú transzparenseket emeltek a magasba.

A tüntetésen képviseltette magát a Zöldek pártja, amely a párizsi önkormányzat baloldali többségének alkotó eleme. Denis Baupin zöld párti polgármester-helyettes kijelentette: Nem lehet addig II. János Pál terünk, amíg a katolikus egyház el nem ismeri az AIDS-szel kapcsolatban elkövetett hibáit. A tüntetés néhány órával az előtt zajlott le, hogy a polgármestert a helyszínre várták a névadási szertartásra.

Delanoe döntése azért is meglepő, mivel a polgármester nyíltan vállalja homoszexualitását, míg az elhunyt pápa nézetei miatt nem volt népszerű a melegek között. Még II. János Pál idején adta ki a Vatikán "A homoszexuális személyek szövetségének jogi elismerését célzó javaslatokra vonatkozó megfontolások" című dokumentumot, amely akciótervet vázol fel azoknak a politikusoknak, akik szeretnék megakadályozni a melegházasságot és a meleg párok részére gyermekek örökbefogadását lehetővé tévő törvények meghozatalát. A dokumentum bujának, természetellenesnek és károsnak nyilvánítja a homoszexuális párok házasságát.

A katolikus egyház szerint a hűség és az önmegtartóztatás véd az AIDS ellen. XVI. Benedek szerint bebizonyosodott, hogy a gumi óvszerek helyett az egyház tanításai védenek kellőképpen a HIV-vírus terjedése ellen. XVI. Benedek ezzel elődje, II. János Pál elképzeléseit viszi tovább. Ugyanakkor a Times egy májusi cikkében arról számolt be, hogy elképzelhető, hogy a Vatikán mégis felülbírálja korábbi, az óvszerhasználatot eddig határozottan elutasító álláspontját. Legalábbis erre utal, hogy a pápa olyan jelentés összeállítását kérte, amely azt vizsgálja majd: bizonyos szigorú feltételek között, házasságon belül helyeselheti-e az egyház az óvszerhasználatot - írja a Times vatikáni forrásokra hivatkozva. A lap szerint ilyen eset lehet, ha például az egyik házastárs HIV-fertőzött vagy AIDS-es, tehát életvédelmi célból használják az óvszert.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!