Törvényessé és támadhatatlanná tenné a kínvallatást az USA

Vágólapra másolva!
Olyan törvényjavaslatot nyújtott be az amerikai kormány, amely az eddigieknél szabadabb kezet adna a terrorizmus elleni harcban a CIA-nek durva vallatási technikái alkalmazásához, de az amerikai hadsereg számára is lehetővé tenné, hogy kemény módszereket vessen be. Bár a Pentagon szerdán eltörölte sokat bírált legkeményebb vallató módszereit, az új törvény szemet húnyna ezek alkalmazása fölött, sőt, megszüntetné a bíróságok azon jogát, hogy ezekkel kapcsolatos panaszokat vizsgáljanak ki.
Vágólapra másolva!

Bár az amerikai védelmi minisztérium szerdán több, korábban embertelenségük miatt bírált vallató módszert kivont a forgalomból, az amerikai kormány egy törvényjavaslatba rejtett szakasz elfogadtatásával próbálja elérni, hogy a kihallgatásokon továbbra is lehessen extrém technikákat alkalmazni - írja a Times. Az amerikai lap szerint a javaslat lényege, hogy sajátosan értelmezi a hadifoglyok jogait védő genfi egyezmény szabályait, így továbbra is lehetőség lenne rá, hogy az őrizeteseket mentálisan vagy épp szélsőséges hőhatásokkal kínozzák.

A javaslat értelmében a CIA a jövőben is szabad kezet kapna vallatási technikáinak meghatározásakor, a hadsereg pedig bármikor felülvizsgálhatná a vallatások szabályaira vonatkozó normáit, illetve lehetősége lenne rá, hogy keményebb módszereket léptessen életbe. A Times-nak nyilatkozó jogász, korábbi védelmi minisztériumi tisztviselő szerint a beterjesztett törvényjavaslat fontos fegyverrel ruházná fel a hadsereget, ami segíthetné az ellenséges erőkkel szembeni harcát.

A Times szerint a javaslat útját állná annak a lehetőségnek is, hogy az ilyen esetek törvényességét bíróság vizsgálja. Erre azért van szükség, mert egy terrorista tevékenységgel gyanúsított, korábbi al-Kaida-tag (Oszama bin Laden egykori sofőrje) nyáron pert indított az amerikai védelmi minisztérium ellen. Azért perelte be a Pentagont, mert esetében nem érvényesítették a genfi szabályokat, az amerikai hadsereg megítélése szerint ugyanis a terror elleni harcban folyul ejtett rabok nem eshetnek azonos megítélés alá, mint a hadifoglyok. Az új javaslat megszüntetné a bíróság beleszólási lehetőségét a hasonló ügyekbe.

Az amerikai kormány meglehetősen elszánt a törvényjavaslat elfogadtatása ügyében. George W. Bush amerikai elnök csütörtökön kijelentette: bár a kínzásokkal sosem értett egyet, a CIA kemény vallatási technikái továbbra is fontos szerepet játszhatnak a terrorizmus elleni harcban. "Csak annyit mondhatok, az eljárások kemények, ugyanakkor biztonságosak, törvényesek és szükségesek voltak" - fogalmazott az amerikai elnök.

Az Egyesült Államokat számos bírálat érte a terrorizmus elleni harc során foglyul ejetett rabokkal szembeni bánásmód miatt. A terrorista tevékenységgel gyanúsított, ítélet és vizsgálat nélkül évekig a guantánamói táborban tartott több száz ember sanyarú sorsáról számos hír került napvilágra. Az guantánamói fogolytáborral és az ott állítólag végrehajtott kínzásokkal kapcsolatos botrányok után az FBI 2005 áprilisáig több mint 24 ezer kihallgatás jegyzőkönyvét tekintette át.

A tapasztalatokról jelentés készült - mindössze 29 oldalon. Ennek ellenére, ebben is több egészen bizarr módszer tűnik fel. A jelentés a kifogásolt vallatótechnikák között említi az alvásmegvonást, a szélsőséges zaj- és hőhatások alkalmazását, a női kihallgatók szexuálisan kihívó, a testi kapcsolatot sem mellőző magatartását.

A terrorizmus elleni harc másik kifogásolt eleme a sokáig titkolt, ám a héten elismert titkos CIA-börtönök felállítása volt. Az amerikai kormány által korábban folyamatosan tagadott gyanú szerint a CIA olyan országokban hozott létre a terrorizmus elleni harcban elfogott, legtekintélyesebb rabok kihallgatására és fogva tartására szolgáló börtönöket, ahol nem tilos a kínvallatás. Az amerikai törvények ugyanis jelenleg tiltják a kegyetlen vallatási technikák alkalmazását, de hatáskörük csak az amerikai területekre terjed ki.

A Times által megkérdezett jogász szerint a most benyújtott törvényjavaslat még jobban eltávolítja majd az USA-t a világ többi országától.