A 44 különböző nyelven, mintegy 100 milliós közönségnek sugárzó Voice of America (Amerika hangja) ráadióadó honlapján szombaton közölte a hírt, miszerint Gyurcsány Ferenc be fogja zárni a szocialista párt székházát a kormányellenes tiltakozások miatt. Az amerikai adó szerint a magyar miniszterelnök szombaton tette a bejelentést. Azt, hogy Gyurcsán ezt hol, illetve kivel közölte, nem jelezték.
Az [origo] kérdésére ugyanakkor az MSZP sajtófőnöke közölte, teljesen alaptalan ez a hír. Mint mondta, "élnek és virulnak", a székházban vasárnap is lesz pártrendezvény. A Köztársaság téri épület portása is azt mondta kérdésünkre telefonon, nem hallott róla, hogy be akarnák zárni a székházat.
Az amerikai kormány által pénzelt, külföldi közönség számára sugárzó Voice of America honlapján szereplő cikkben az is szerepel, hogy a Köztársaság téri székház állt a "gyakran erőszakos tiltakokozások fókuszában". Ez is csak részben igaz azonban, a Parlament előtt tüntetők egy csoportja ugyan keddről szerdára virradó éjjel valóban elindult az MSZP-székházhoz - amelyet a kormányellenes tiltakozások kezdete óta szigorúbban őriznek -, de végül is a rendőrökkel a Blaha Lujza téren, illetve a Rákóczi úton csaptak össze.