Abdullah Gül külügyminiszter lett a török kormány államfőjelöltje Recep Tayyip Erdogan kormányfő helyett. A miniszterelnök hetekig lebegtette döntését, hogy indul-e a májusban megürülő posztért. A jelöltek megnevezésének végső határideje előtti napig halogatott döntés mind feszültebb belpolitikai helyzetet teremtett. Tízezres tüntetést szerveztek a világi államért aggodó szervezetek Erdogan ellen, a világi állam fő őrének tartott hadsereg is megszólalt, és a poszttól való távolmaradást tanácsolta a kormányfőnek.
A törököknek - jóllehet a lakosság 99 százaléka muszlim - a jelek szerint a hátuk is borsódzik attól, hogy az iszlám gyökerű Erdogan legyen az államfő. Közel háromnegyedük elutasította ezt a lehetőséget egy márciusi felmérés szerint, holott a 2002-es parlamenti választásokon még ők emelték kormányerőre pártját, a mérsékelt iszlám irányvonalat követő Igazság és Fejlődés Pártját (Adalet ve Kalkinma Partisi - AKP). Az iszlámfóbiát csak tovább erősítették a múlt heti gyilkosságok a délkelet-törökországi Malatyában, ahol egy keresztény kiadványokkal foglalkozó kiadócég három alkalmazottjának torkát vágták el - feltehetően iszlám szélsőségesek.
Piszkos módszerek
Az Economist ugyanakkor olyan találgatásokról ír, amelyek szerint ez utóbbi gyilkosságok, és az örmény újságíró, Hrant Dink januári meggyilkolása - amelyet egy szélsőséges nacinalista fiatal követett el - mögött a hadsereg és szélsőséges nacionalista szövetségeseik állnak, amelyek ilyen módszerekkel igyekeznek bizonytalanságot kelteni a társadalomban, és aláásni Erdogan államfői ambícióit. Persze ezt semmi nem támasztja alá, az azonban bizonyos, hogy a hadsereg nem látott volna szívesen iszlám múltú államfőt. Az új államfőnek nem csak szóban, hanem lélekben is világinak kell lennie, közölte a hetekben Yasar Büyükanit tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke. A tábornok szavait visszhangozta maga a távozó államfő, a harcosan világi egykori bíró, Ahmed Necdet Sezer is, aki szerint a világi állam Erdogan személyével "a legnagyobb fenyegetéssel szembesül".
Törökországban a hadsereg számít a modern világi állam letéteményesének. Ennek gyökerei abban rejlenek, hogy az iszlám birodalom végnapjaiban a hadsereg tisztjei közt szerveződő reformer kezdemlényezésből alakult ki a modern török államot megteremtő mozgalom. Maga a mai Törökország atyjának tekintett Kemal Atatürk is katonatisztként kezdte pályáját, és az általa irányított hadsereg vitte győzelemre az első világháborús vereség után a felszabadító háborút. Ugyanakkor nem voltak mindig olyan szigorúak az iszlámmal szemben a tábornokok sem, jóllehet az Atatürk vezetésével 1923-ban világi alapokon létrehozott államban eleinte rendkívüli szigorral igyekeztek különválasztani az iszlám vallást a világi államtól. Államosították a kegyes vallási alapítványok vagyonát, mecseteket zárattak be vagy alakítottak kulturális intézménnyé - a legjellemzőbb példa a múzeummá változtatott isztambuli Hagia Sofia (Ayasofya) egykori mecset, az oszmán hódítás előtti görögkeleti keresztény székesegyház.
Ruházkodás
Az iszlám totális visszaszorításának poltikája azonban a 99 százalékban muszlim lakosú országban nem hozott eredményt, a világi felfogás idővel folyamatos meghátrálásba kényszerült. Jellemző példa az iszlám iskolai oktatásának ügye. Ezt eleinte teljesen tiltották, de a '80-as évekre fokozatosan újra az általános és középiskolai tananyag része lett. Ebben az időszakban az iszlám egyfajta rehabilitációja is megfigyelhető volt, a vallásos felfogást a jobboldali világi politikusok is bátorították, ezzel kívánva ellensúlyozni az abban az időben terjedő baloldali ideológiákat. A bátorítás nyomán azonban nem csak új mecsetek kezdtek épülni, és újra virágzásnak indultak az iszlám szerezetesrendek, hanem a mindennapi életben is egyre láthatóbbá vált a hívő, hitüket nyíltan vállaló muszlimok jelenléte. Ez főként az öltözésben nyilvánult meg.
A világi közvélemény megbotránkozva látta, hogy a '80-as évek végén csak arcukat és kezület szabadon hagyó ruhát viselő nők jelentek meg a világi felfogás bástyáinak tekintett egyetemeken. A vallási felfogás elterjedtségét ugyanakkor jól jelzi, hogy hiába hoztak tiltó rendelkezést, számos egyetem nem szankcionálja a vallásos öltözetet a tiltakozások miatt. Az öltözködés kérdése máig híven tükrözi a társadalmi ellentéteket: vallásos felfogású nők a hagyományos fejkendős viseletettel fejezik ki nem csak hitüket, de a modern török társadalom iránti ellenérzésüket is, míg a világiak kihívó divatos ruházattal dacolnak velük. Az Erdogan helyett elnöknek jelölt Abdullah Gül külügyminiszter felesége - néhány száz társával együtt - az európai emberi jogi bírósághoz fordult, mert ellenzi a fejkendő viselésének tiltását az iskolákban, az egyetemeken és az állami intézményekben.
Kérdés azonban, hogy ha a társadalomban ilyen jelentős erőt képvisel a vallásos felfogás, és a kormányt is egy mérsékelt iszlám irányvonalat követő párt vezeti, miért utasít el a lakosság közel háromnegyede egy iszlám múltú elnököt. A válasz azonban nem csak és nem elsősorban a vallásos és a világi felfogás, hanem a közvéleményre és a politikára komoly befolyást gyakorolni képes hadsereg és a poltikai vezetés között húzódó ellentétben keresendő - legalábbis Erol Özkoray török újságíró, író érvelése szerint. A német kiadású, az iszlám és a nyugati világ közötti kapcsolatokkal foglalkozó Qantara magazinnak adott interjúban a Törökországban a hadsereg megsértése miatt betiltani kívánt Idea Poltika című magazin alapítója - aki ellen 2001-ben per is indult a hadsereg és a köztársaság megsértése vádjával, emiatt többször őrizetbe is vették -, egyenesen alkotmányos eredetű problémának nevezi az elnökválasztást megelőző eseményeket.
Rejtett puccsok
A hadsereg befolyását évek óta élesen kritizáló, számos, Törökországban tabunak számító témát feszegető Özkoray szerint ennek alapja az 1980-as katonai puccs után alakult ki, amikor gyakorlatilag a hadsereg által kinevezett és befolyásolt politikai vezetés készített új török alkotmányt. Az akotmány külön rendelkezik a Nemzetbiztonsági Tanácsról, amely ennél fogva képes hatalmat gyakorolni az állam felett, képes bírálni, irányítani, sőt akár parancsolni is a kormánynak. A testületben komoly befolyással rendelkezik a tábronoki kar, így érthető, hogy Özkoray miért beszél "máig tartó rejtett puccsról", a kéthavonta ülésező testülettel kapcsolatban.
Nagyhatalmú vezérkari főnök
A török hadsereget ugyanakkor egy semmilyen demokratikus intézmény áltel nem felügyelt politikai párthoz hasonlítja, amely hatalmas gazdasági erővel is rendelkezik. Az ország öt legnagyobb részvénytársasága közül az egyik (az OYAK) a katonaságé. Az OYAK, amely tulajdonképpen a hadsereg magánnyugdíjpénztára, számos iparágban - az autóipartól kezdve a bankszektorig - rendelkezik befektetéssel, saját szabályai szerint működik, senkinek nincs felette jogi értelemben vett ellenőrzési lehetősége - még a török számvevőszéknek sem -, költségvetése a hasereg költségvetéséből fakad - amelyet a kormányzattól maga a hadvezetés erőszakol ki. Külföldi becslések szerint a török költségvetés 30 százaléka is elmegy a katonaságra, hivatalosan ugyanakkor 11 százalékról beszélnek (ami még így is 11-szerese a magyarországi aránynak). A török hadsereg jelentős politikai, gazdasági és - több mint egymillió fős létszámával - számottevő társadalmi tényező.
Befolyását pedig beveti, ha úgy érzékeli, hogy modern török állam Atatürk által lefektetett alapelveit, a "hat nyílvesszőt" (a köztársaság, a népfelség, a világi berendezkedés, a reformizmus, a nacionalizmus és az élet minden területére kiterjedő állami befolyás) veszély fenyegeti. Számos alkalommal avatkozott be a politikai életbe, a tábornokok három fegyveres puccsot vittek véghez (1960-ban, '71-ben és '80-ban). Özkoray szerint ezen kívül közel 30 puccskísérletük is volt. Az iszlám felfogású pártokkal folyó küzdelem, és a rejtett puccs jellemző példája, amikor 1997-ben lemondásra kényszerítették az iszlám beállítottságú pártja részvételével kormányzó koalíció miniszterelnökét, Necmettin Erbakant. A tankokkal az utcán a lemondásért demonstráló hadsereg akkori akcióját sokan csak "posztmodern puccsként" emlegetik.
Hatalomféltés
Az elnökválasztást megelőző események és az eredmény alátámasztja a török újságíró szavait. Az államfői poszttól eltánorított Erdogan esete belefér a "máig tartó rejtett puccsról" szóló érvelésbe. Kérdés azonban, hogy meddig tarthat még ez a folyamatos puccsolás. Feltehetően addig, amíg a katonaság veszélyben érzi hatalmát. Ezt pedig semmi sem fenyegeti jobban, mint az Erdoganék által szorgalmazott európai uniós csatlakozás. Az ehhez előírt demokratikus alapelvek bevezetésével ugyanis eddig a társadalom által ellenőrizetlen politikai és gazdasági befolyása jelentős részének búcsút mondhat a tábornoki kar.
Az igazi tét tehát az EU-csatlakozás, amelynek megakadályozására már eddig is sok energiát mozgósítottak a tábornokok. Özkoray szerint a hadseregre vezethető vissza, hogy a csatlakozás híveinek két évvel ezelőtti 75-80 százalékos aránya mostanra 40 százalékra esett vissza, és a tárgyalásokkal kapcsolatos huzavona Ciprus elismerése körül is tábornokok aknamunkája, amely miatt könnyen zsákutcába futhat az egész csatlakozási folyamat. Az, hogy a catlakozást pont egy iszlám felfogású párt vezette kormány szorgalmazza, csak kapóra jön az ily módon a világi berendezkedés bátor védelmezőjének szerepében tetszelgő, hatalmukra féltékenyen vigyázó tábornokoknak.
Ballai Vince