"Kokaint kellett vennem valakitől" - interjú egy volt beépített rendőrrel

Beépített ügynökként járta New Jersey utcáit, füvező fiatalokat, majd milliárdos üzletben utazó drogdílereket buktatott le. Megcsömörlött azonban a munkájától, és ma már azt vallja, hogy a tiltással nem lehet küzdeni a kábítószerek ellen.  Az egykori rendőr, Jack Cole az [origo]-nak adott interjújában mesélt arról, miért vett 180 fokos fordulatot, és hogy mi történt azon az éjszakán, amikor kétszer is lebukott.

- Hány éves volt, amikor rendőrnek állt?
- 26 éves voltam, kicsit idős ahhoz, hogy rendőrként kezdjek dolgozni. Soha életemben nem akartam rendőr lenni.

- Akkor mégis miért döntött így?
- Nős voltam, két gyerekkel. 1964 volt, az országomban ez volt a fekete polgári jogi mozgalom fénykora. Néztem a televíziót, és láttam, amint a rendőrök férfiakat, nőket, gyerekeket vernek csupán azért, mert azt akarták, hogy emberi lényekként bánjanak velük. Azt mondtam a feleségemnek, hogy nem bírom ezt tovább nézni, kitalálok valamit, hogy tehessek ellene. Arra jutottam, hogy ha az olyanok, mint én, nem tesznek semmit, örökké ugyanilyen rendőreink lesznek. Viszont ha csatlakozom valamelyik a szervezethez, talán belülről megváltoztathatom. Mert az biztos, hogy kívülről senki sem változtathat rajta. Így hát ezt tettem. Otthagytam a 10 ezer dolláros állásomat - a feleségem engedélyével -, és 5 033 dollárért beálltam az állami rendőrséghez. Ez 1964-ben volt, majd 1970-ben csatlakoztam a drogcsoporthoz. Ugyanabból az okból.

- Mi ért pontosan ez alatt? Ebben az időben hogyan gondolkozott a drogokról?
- Visszagondolva az életemre, ha azt mondom, hogy ugyanazon ok, azt azt jelenti: bármit is tettem, azért volt, hogy csökkentsem az ártalmakat. Amikor a rendőrséghez csatlakoztam, az ártalom, amit megpróbáltam csökkenteni, az intézményes rasszizmus volt. Amikor a drogokkal kezdtem foglalkozni, az ártalom, amit megpróbáltam csökkenteni, a drogok által végzett pusztítás volt. Azt hittem, a drogok végül elpusztítják majd az egész társadalmat. Mindig ezt tanították nekem. Kansasban nőttem fel, az Egyesült Államok kellős közepén. Mi úgy tudtuk, nincs semmi drogproblémánk. Számunkra annak volt ilyen gondja, aki időnként elszívott egy marihuánás cigarettát, munka után. Persze nekünk nagyon is komoly drogproblémáink voltak, csak nem vettem észre. A barátaimmal hullarészegre ittuk magunkat hetente egyszer, mikor tizennégy évesek voltunk. Ezen kívül napi két doboz cigarettát szívtam 15 éven át. De erre nem tekintettem drogproblémaként, mivel ezek legális szerek voltak. Olyan filmeken nőttem fel, mint a Reefer Madness (drogellenes propagandafilm - a szerk.) vagy Az aranykezű férfi. Tényleg hittem ebben. Mikor rendőrnek álltam, a képzés során csaknem démonikusnak festették le azokat az embereket, akik drogot használtak. Betegeknek, akik egy pillanat alatt végeznek veled. 1964 volt, amikor csatlakoztam az állami rendőrséghez, 700 rendőrünk volt, ebből 7-en foglalkoztak a drogüggyel. 6 évvel később, mikor a narkósokhoz csatlakoztam, teljesen ugyanez volt még a helyzet. Aztán 1970 októberében a New Jersey rendőrség drogcsoportja egyetlen éjszaka alatt 76 személyes irodává alakult, tizenegyszeresére emelték a droggal foglalkozók létszámát. És bármit is növelsz tizenegyszeresésre, nagy elvárásaid lesznek az eredményeket illetően. Mivel a rendőrségnél a letartóztatások száma a mérce, tőlünk azt várták, hogy a következő évben legalább tizenegyszer annyi embert tartóztassunk le narkó miatt, mint az előző évben. Egyébként ez az egész egyetlen ember miatt indult el, az ő neve Richard Milhous Nixon. Másodjára indult az Egyesült Államok elnöki tisztségéért, és ekkor tényleg úgy gondolta, klassz lenne nyerni. Tudta, hogy ha a bűnüldözés terén erőskezűnek mutatja magát, az sok szavazatot hozhat neki. De ha egy egész háborút indít, az még többet. Így hát elindította a drogok elleni háborút. A kongresszustól szerzett engedélyt arra, hogy pénzt adjon a rendőrőrsöknek, hogy azok megvívják a háborúját. Ezért volt nekünk is pénzünk arra, hogy 7-ről 76-ra emeljék a létszámot. Kéthetes tréning alatt az emberek egyharmadát beépített ügynökké képezték ki, én is közéjük tartoztam. Ezzel töltöttem életem következő 14 évét.

- Meséljen a munkájáról! Hogyan élt beépített ügynökként?
- Ahelyett, hogy csak magamról mesélnék, hadd mondjam el, milyen a beépített munka. Nem tudok elképzelni olyan munkát, ami etikai szempontból rosszabb lenne. Borzasztó. Az én feladatom az volt, hogy célba vegyek embereket, mint például azt a fiatalembert, aki ott áll (és rámutat egy srácra, aki a bárnál álldogál). Bármit meg kellett tennem, hogy a legjobb barátjává, a legközelebbi társává váljak, hogy később börtönbe tudjam juttatni. Meg kellett tenni mindent, ami ehhez szükséges. Tényleg bármit.

- Miért volt erre hajlandó?
- Azért, mert - ahogy már mondtam- , azt gondoltam, hogy a drogok a rosszak. Most már azt gondolom, hogy ez szörnyű volt.

Jelvényt váltott

- Szóval úgy gondolta, hogy a drogok rosszabbak, mint a beépített munka?
-Persze. És még mindig nem tartom a droghasználatot jó ötletnek. Nagyon szegényes választás a drogokhoz nyúlni. De nem gondolom, hogy börtönbe kell zárni azt, aki szegényes döntést hoz. Akkor azonban teljesen téves elképzelésem volt. Azt gondoltam, hogy a droghasználat terjedni, terjedni és terjedni fog, amíg csak mindenki nem csinálja, és Amerikából a bedrogozott zombik nemzete lesz, befellegzik az országunknak. Nem voltam ezzel egyedül, így gondolta az egész rendőrség. Sokan közülük ma is ezt gondolják.

- Ezen szeretne most változtatni?
- Természetesen. Az első tizenkét évben beépített munkát végeztem, ami alapvetően információszerzés volt. Reggel tízkor keltem, bementem az irodába, megírtam a jelentéseimet az előző éjszakáról. Aztán délután öt-hat óra felé kimentem az utcára, és hajnali három-négyig fennmaradtam. Valaki másnak adtam ki magam. De amikor autóba ültem, hogy hazahajtsak - szupergyorsan, hogy mihamarabb odaérjek- , és megállított egy rendőr, akkor elmondtam, hogy beépített ügynök vagyok. Az utolsó két évem teljesen más volt, az úgynevezett "mély beépítés" volt. Egy terroristacsoportot próbáltunk elfogni. Akkor ezeknek az embereknek az életét éltem, Bostonban és New Yorkban szökött gyilkosnak, drogdílernek adtam ki magam. Nagyon más volt.

- És lettek eredmények?
- Igen, mindenkit elfogtunk. De nem ezért vagyok itt, hanem azért, hogy a drogokról beszéljek.

- Rendben. Mikor gondolta meg magát a drogokat illetően?
- Három év beépített munka után. Ha ezekkel az emberekkel élsz, megismered őket.

- Mit tanult meg?
- Azt, hogy semmiben sem különböznek tőlem. Nem voltak démonikusak, csak emberi lények, mint én. Az egyetlen különbség az volt, hogy olyasmit tettek a testükkel, amit én nem akartam megtenni az enyémmel. De ugyanazok a reményeik, vágyaik, a családjuk szerette őket, és csak jól akartak élni.. Persze voltak odakint rettenetes emberek is, néhány fő drogdíler, akik megöltek volna, ha módjuk lett volna rá. Az első néhány évben csak fiatalokkal dolgoztam, olyan korúakkal, mint maga. Füvet szívtak az utcán, én beépültem a baráti körükbe, és ha eladtak nekem egy kevés drogot, börtönbe kerültek hét évre. Gondoljon bele, hét évre! Úristen! Ennek a tizennégy éves periódusnak a végén azonban már milliárdos nemzetközi heroin és kokainbizniszben dolgoztam. Ezzel nem volt gondom. A fiatalokkal volt problémám, akik csak kísérleteztek, és a statisztikák szerint 70 százalékuk maguktól is felhagyott volna a drogozással öt éven belül, ha nem kapják el őket.

A droglegalizáló rendőrök videója - 1. rész

- Kipróbált valamilyen drogot ebben az időszakban?
- Hogy én? Nem, még csak eszembe se jutott. Nem tudok olyat mondani, ami ennél képmutatóbb lett volna. Hiszen letartóztattam emberek azért, mert csinálták. Ez nem jelenti azt, hogy a rendőrség nem tesz ilyet, mert igenis tesz. De én nem. Megpróbáltam a munkámat jól végezni, és ahhoz, hogy az ember jó beépített ügynök lehessen, szélhámosnak kell lenni. Hogyha ilyen vagy, akkor meg tudod győzni arról az embereket, hogy te is velük drogozol, miközben valójában nem is.

- Rájött valaki, hogy ki is Ön valójában ezek alatt az évek alatt?
- 14 év alatt kétszer kerültem ilyen helyzetbe, és érdekes módon, mindkettő ugyanazon az éjszakán történt.

- Mi történt?
- Kokaint kellett vennem valakitől. Keresztülsétáltam egy nagy diszkón. Középen egy nagy tánctér volt, körben asztalok. Előre néztem, és megláttam az informátort, akivel dolgoznom kellett. Felállt, mellette egy másik fickó, akinek be akart mutatni. Elindultam feléjük a tánctéren keresztül, körülöttem táncoltak, rock and roll szólt, szóval nagy volt a zaj. Valaki hirtelen megragadta a karomat, és elkezdett kiabálni, hogy "ő egy zsaru, egy zsaru". Megfordultam, és megláttam egy embert, akit korábban letartóztattam. Nagyon gyorsan ki kellett találnom valamit, ezért azt mondtam neki, hogy: "Igazad van, és nagyon sajnálom, amit tettem veled, mert már értem, min mentél keresztül. Én is belekeveredtem Olvastál róla? Kirúgtak, mert elkezdtem heroinozni". Két percen belül meggyőztem, hogy tényleg kirúgtak, és elhallgatott. Szerencsére nagy volt a zaj, ezért a körülöttünk állók nem vettek észre semmit. Továbbmentem a tánctéren az asztal felé, és épp mondani készültem valamit az informátoromnak, amikor az asztalánál ülő másik felnézett, és megszólalt: "Helló, Cole, hogy vagy?" Egy másik olyan ember volt, akit egyszer letartóztattam. Ő volt az, akitől vásárolnom kellett volna, csak nem vettem észre.