A Lufthansa zárai (Zadar) kiképzőcégének Piper 44 Seminole típusú repülőgépével egy 31 éves horvát oktató és 24 éves olasz tanítványa repült. Nem sokkal déli 12 óra után a nyílt tenger felett, a szigettől északnyugatra a gép eltűnt a radarképekről.
A horvát Hina hírügynökség beszámolója szerint a rendőrség, a kikötői kapitányság, a légierő és a haditengerészet kutatói nagy erőkkel kezdték meg a keresést, amelynek során délután papírokat találtak szétszóródva a víz felszínén, a közép-dalmáciai sziget közelében. A keresést kisebb csoportokban éjszaka is folytatták, majd szombaton reggel ismét nagyobb erőket, hajókat, repülőket és helikoptereket mozgósítottak a kutatásban részt vevő hatóságok.
Dél körül, csaknem 24 órával a szerencsétlenség után, a Dugi Otok közelében fekvő Meznja-szigettől 11 kilométerre megtalálták a gép törzsének darabjait az azonosítójellel, a repülési tervet és az elsősegélydobozt. Ezután a zárai rendőrség búvárai indultak a mintegy 70 méter mélyen fekvő roncsok pontos helyzetének meghatározására, munkájukhoz a zágrábi Hajózási Intézet egy nagy mélységekben is használható speciális kamerát biztosított.
A Lufthansa a zárai repülőtéren működteti Intercockpit nevű pilótaképző cégét, amely a horvát városban kilenc repülőgépet állomásoztat - közölte még pénteken a horvát közlekedési minisztérium.