Kevés Palin Obama és Bush ellen

Vágólapra másolva!
Bajban vannak a republikánusok, Barack Obama demokrata elnökjelölt egyre magabiztosabban vezet. A republikánusok nagy reménysége, Sarah Palin alelnökjelölt képtelen volt tartósan csábítóvá tenni a pártját. Ráadásul egyre inkább úgy fest, hogy melléfogtak vele. Egy vizsgálat szerint hivatali visszaélést követett el alaszkai kormányzóként.
Vágólapra másolva!

Sarah Palin, a 44 éves alaszkai kormányzó hat hete a republikánus John McCain alelnökjelöltje. Ez idő alatt bakizott nagyokat, de nem várt mértékben meg is dobta a republikánus oldal népszerűségét.

Úgy lett alelnökjelölt, hogy mindössze két éven át kormányozta Alaszkát, előtte pedig egy kisváros polgármestere volt (lásd a keretes írást). A tapasztalatlan, önmagát egyszerű "hokianyuként" leíró Palint bemutatásakor szkeptikusan fogadták, de a minnesotai republikánus konvención elmondott beszéde után már a konzervatívok reménységeként emlegették. Azt várták tőle, hogy a Hillary Clinton előválasztási veresége miatt elkeseredett nőket a republikánusok oldalára állítja.

Palin választását egy ideig McCain nagy húzásának tekintette az amerikai sajtó, az alaszkai kormányzó szárnyaló népszerűsége több százalékponttal felhúzta a republikánusok támogatottságát. Annyira, hogy McCain támogatottsága lekörözte a demokrata jelölt Barack Obamáét, a bizonytalan női szavazók ezreit állítva a republikánus párt mellé. Obama stábja sokáig nem találta az ellenszert.

Egyik első televíziós interjújában azonban nagyot hibázott Sarah Palin, aki több egyszerű kérdésben is tájékozatlannak bizonyult. Beszélt például arról, hogy több legfelsőbb bírósági döntéssel nem ért egyet, de kérdésre az abortusszal kapcsolatos ítéleten kívül nem tudott példát mondani. Még arra a kérdésre sem tudott egyértelmű választ adni, pontosan milyen újságokat olvas. A Washington Post egy korábbi felmérése szerint az amerikai választók hatvan százaléka vélte úgy, hogy Palinnek nincs elég tapasztalata feladata ellátásához. (A tapasztalat kérdése azért is merült fel hangsúlyosan, mert az idős McCain esetleges halála után Palin lenne az Egyesült Államok elnöke.)

Egy kirúgott rendőr teheti hiteltelenné Palint

A kudarccal felérő interjú után Palin újból meglepetést okozott, amikor remekül helytállt az alelnökjelöltek vitájában a tapasztalt demokrata Joe Bidennel szemben.

A Palinhez fűzött reményekkel egy múlt hét végén nyilvánosságra hozott jelentés számolhat le végleg. E szerint még alaszkai kormányzóként hivatali visszaélést követett el - írta többek között a New York Times. A parlamenti etikai vizsgálat szerint nem sértett törvényt, de visszaélt hatalmával, amikor állami hivatalnokokra nyomást gyakorolt a biztonságáért felelős rendőr elbocsátása érdekében.

A jelentés szerint az ügyben érintett volt Todd Palin, a kormányzó férje is: ő a kormányzói irodában találkozott állami hivatalnokokkal, akiket a rendőr elbocsátására próbált meg rábírni. A republikánus kampánystáb azt próbálta hangsúlyozni: a kormányzó jogszerűen járt el, a rendőrt szakmai alkalmatlanság miatt bocsátották el. Palin is nyilatkozott erről, tagadta a visszaélést - írja a New York Times.

A botrány nyomán a brit Guardian elemzői szerint nem tűnik valószínűnek, hogy bizonytalan szavazókat nyerjen meg Palin a republikánus oldalnak. Marad a kampányok során hagyományosan az alelnökjelölteknek szánt szerep: az agresszív támadóé. Ebben Sarah Palin jól teljesít, ezt tanúsította például akkor, amikor Obamáról kijelentette: terroristákkal cimborál. Palin sokkal jobban képes feltüzelni saját táborát, mint a visszafogottabb stílusú McCain. Ez viszont könnyen zsákutcának bizonyulhat: több helyről érkezik máris a kritika, hogy az Obama személye elleni megújuló támadások nem vezetnek sehová.

McCain szinte minden októberi televíziós reklámja negatív kampány volt - derül ki egy múlt heti összegzésből, amelyet a wisconsini egyetem tett közzé. Egy demokrata kongresszusi tag pedig nemrégen azzal vádolta Palint és McCaint, hogy fellépésük "a gyűlölet és a megosztottság magvait hinti el" az amerikaiakban - írta a Guardian. Erre példa többek szerint, hogy amikor egy gyűlésen Palin Obamáról azt mondta, "ő nem olyan ember, aki hozzánk hasonlóan látná Amerikát" - mire a hallgatóságból többen azt kiabálták: "Öljétek meg!", "Vegyétek a fejét!"

Egy esküvő lehet az utolsó esély

A McCain és Obama közötti különbség több felmérés szerint tíz százalék fölé nőtt. A biztos szavazók körében a Washington Post szerint Obama 53 százalékkal vezet, míg McCainre csak 43 százalék szavazna. A szavazók 64 százaléka pozitívan látja Obamát az elnökjelölti viták után, McCaint viszont csak 52 százalékuk, holott korábban hónapokig szinte egyforma volt a megítélésük.

A növekvő különbség nem elsősorban Sarah Palin hibája. Obama megugró előnye az amerikai elemzők szerint a mélyülő gazdasági válságnak köszönhető, nem pedig a demokrata jelölt ügyességének. Obamát a legtöbben alkalmasabbnak tartják a gazdasági bajok megoldására. Az amerikai választókat sokkoló válságjelenségek a demokraták malmára hajtják a vizet, hiszen gazdasági kérdésekben a választók hagyományosan a demokratákat tekintik szakértőnek - írja a Guardian elemzője.

McCainnek azzal is meg kell küzdenie, hogy a választók többsége egyre inkább Bush elnököt és a nyolcévnyi republikánus kormányzást hibáztatja a válságért. Az amerikaiak kilencven százaléka szerint az ország rossz irányba tart. Ehhez hasonló negatív hangulat legutóbb 1973-ban volt - írja a Washington Post.

Az elnökjelöltek közti verseny azonban még nem dőlt el, a választásokig három hét van hátra. McCain, bár a Washington Post elemzői szerint kevés eséllyel, de akár fordíthat is az álláson a szerdai, utolsó elnökjelölti vitán. Palinnek is van még egy biztosnak tűnő húzása: tizenhét éves állapotos lánya esküvője. A lány október 18-án lesz tizennyolc éves, a születendő gyerek apjával így akár még a választások előtt összeházasodhat. A republikánusok közül sokan bíznak abban, hogy az esküvő körüli hírverés legalább egy hétre kiüti az Obamáról szóló híreket, azután pedig már a választás hete következik.