Tizenöt rakétát lőtt ki a Hamász Izraelre

Vágólapra másolva!
Tizenöt rakétát lőtt hétfőn a Hamász a zsidó államra annak ellenére, hogy az izraeli offenzíva célja a rakétacsapások beszüntetése. Motorhiba miatt hétfőn visszafordult a nemzetközi önkéntesek hajója, amely Ciprusról indult a Gázai övezetbe segélyszállítmányokkal. Egy izraeli katonát tizennégy nap fogdára ítéltek, mert megtagadta a Gázai övezetben végzendő katonai szolgálatot. A hadműveleteknek már több mint 900 palesztin áldozata van.
Vágólapra másolva!

A Gázai övezetet uraló palesztin radikális iszlamista szervezet, a Hamász fegyveresei hétfőn legalább 15 rakétát lőttek ki az övezetből a zsidó államra, jóllehet az izraeli offenzíva célja részben a rakétacsapások beszüntetése. Az egyik lövedék a dél-izraeli Askelón városban egy házba csapódott be, halálos áldozatokról azonban nem érkeztek jelentések. A támadás után Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfő a városba utazott, és azt mondta: csak akkor szüntetik be a palesztin terület elleni offenzívát, ha megszűnnek a zsidó állam elleni palesztin rakétacsapások.

Az izraeli légierő hétfőn egyebek közt a Hamász szervezet harcosainak otthonaiban létesített fegyverraktárakat, a Gázai övezet és Egyiptom határán található csempészalagutakat támadta - mondta az izraeli hadsereg szóvivője. Izraeli harckocsik pedig szemtanúk szerint több száz métert hatoltak előre Gáza három külvárosában a városközpont felé, s mindenütt fegyveres ellenállásba ütköztek. Szemtanúk szerint az izraeli hadsereg tüzérségi és harckocsizó alakulatai hétfőre virradóra szinte egész éjszaka lőtték a Gázai övezet több körzetét.

Visszafordult az önkéntesek hajója

Motorhiba hiba miatt visszafordult hétfőn az a hajó, amely nemzetközi önkéntesekkel és segélyszállítmánnyal a lezárt Gázai övezet partjaihoz készült - jelentette a SKAI görög hírügynökség. A hajó visszatér Ciprusra. Az önkéntesek annak ellenére akarnak kikötni az övezet partjainál, hogy az izraeli hadsereg az offenzíva miatt megszigorította a Hamász által uralt terület tengeri zárlatát.A Spirit of Humanity nevű hajót az amerikai székhelyű Free Gaza Movement (Szabad Gáza Mozgalom) bérelte fel, és fedélzetén négy - belga, görög és spanyol - európai parlamenti képviselő, hét orvos és újságírók tartott a Gázai övezetbe.

Több mint kilencven, javarészt franciaországi civil szervezet nyújt be keresetet háborús bűncselekmények címén Izrael ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC). A Mozgalom a rasszizmus ellen nevű egyesület (MRAP) vezetője jelentette be hétfőn Párizsban, mivel több ezres tüntetéseket szerveztek szerte Franciaországban Izrael gázai offenzívájának megkezdése óta, úgy döntöttek, jogi útra terelik az ügyet.

Állítólag jól haladnak a tárgyalások

Eközben Kairóban - titkosszolgálati információk szerint - jól haladnak a Hamász képviselői és az egyiptomi titkosszolgálat vezetője, Omár Szulejman közötti tárgyalások. Hétfőn Kairóba érkezett Tony Blair korábbi brit kormányfő, az USA, az EU, Oroszország és az ENSZ közel-keleti megbízottja, hogy a fegyverszüneti megállapodásról tárgyaljon. A múlt héten az ENSZ Biztonsági Tanácsa már benyújtott egy fegyverszüneti javaslatot, de azt mind a Hamász, mind Izrael elutasította.

Gázában eközben az összeomlás szélére került az egyik legjelentősebb kórház, az al-Sifa. Két, a kórházban dolgozó norvég orvosok, Mads Gilbert és Erik Fosse szerint sok beteg azért hal meg, mert nincsenek hozzáértő specialisták és alapvető orvosi felszerelés. Az orvosok azt állítják, betegeik fele civil, köztük sok gyerek, akiket repeszek és robbanások okozta sérülésekkel visznek be.

Forrás: AFP

Börtön a szolgálat megtagadásért

Tizennégy napi fogdára ítéltek Izraelben egy tartalékos katonát, mert megtagadta a Gázai övezetben végzendő katonai szolgálatot - közölte hétfőn egy izraeli szervezet, amely ellenzi a palesztin területek megszállását. A Gázai övezet ellen tizenhét napja folyó izraeli offenzíva során most először fenyítettek meg szolgálatmegtagadó katonát.

A szervezethez az offenzíva alatt nyolc tartalékos fordult jogi tanácsért. Közülük hárman végül megtagadták a gázai övezeti szolgálatot, ketten azonban olyan alkut kötöttek parancsnokukkal, amelynek értelmében a tartalékos szolgálatot ugyan nem utasítják el, de nem kell a Gázai övezetben harcolniuk.

Az Öntött Ólom fedőnevű izraeli hadművelet december 27-én légi csapásokkal indult, majd nyolc napra rá szárazföldi offenzívába is kezdtek. Muavíja Haszanein, a gázai övezeti palesztin mentőszolgálat vezetője szerint hétfőn 905-re emelkedett az izraeli offenzíva palesztin halálos áldozatainak száma. Haszanein szerint az áldozatok között 277 gyermek, 95 nő és 92 idős férfi volt. A sebesültek száma több mint 3950. Az izraeli hadsereg - saját adatai szerint - kilenc embert veszített december 27. óta, rajtuk kívül 4 izraeli polgári áldozata van a palesztin ellencsapásoknak.