Véglegesítették Ficóék válaszcsapását az állampolgársági törvényre

Vágólapra másolva!
Szerda délután a pozsonyi parlament gyorsított eljárásban elfogadta azt a javaslatot, amelyet a magyar kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás miatt nyújtott be Robert Fico kormánya. A javaslat értelmében az a szlovák állampolgár, aki másik ország állampolgárságát saját akaratából felveszi, elveszti a szlovákot. A parlamenti ülésen Ján Slota, a kormánykoalícióban helyet foglaló Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt mondta, "Veszélyben a haza!"
Vágólapra másolva!

Válaszul az Országgyűlés szerda délelőtti döntésére, amely lehetővé tette a magyar állampolgárság könnyített felvételét a határon túli magyarok számára, még szerdán Szlovákia is módosította állampolgársági törvényét. A javaslatot öt óra körül fogadták el - mondta az [origo]-nak Dunajský Éva, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) sajtótitkára szerda délután. A 150 tagú testületben a 115 jelen lévő képviselő közül 90 támogatta a módosítást, 7-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak, míg egy képviselő nem szavazott.

A támogatók között volt a három kormánypárton - Irány-Szociáldemokrácia (Smer), Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - kívül a legkisebb ellenzéki erő, a Kereszténydemokrata Mozgalom is. A törvényjavaslatot sürgősséggel vitatták meg a képviselők. A törvény, ha a köztársasági elnöke aláírja, július 17-től hatályba léphet: 1992-ben ezen a napon fogadták el a szlovák önállóságról szóló nyilatkozatot az akkori pozsonyi parlamentben.

A Magyar Koalíció Pártja szerda délután közleményt adott ki, amelyben elsietett és átgondolatlan lépésnek nevezték a szlovák törvénymódosítást, amelyet alkotmányellenesnek tartanak. Az MKP kész a törvény semmissé tétele érdekében az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni - áll a közleményben. Az MKP képviselői a szlovák parlament szerdai rendkívüli ülésén nem jelentek meg. A Híd párt közleménye szerint a szlovák döntés a "hisztérikus" szlovák reagálás következménye, és a szlovákiai magyarok megfélemlítését szolgálja. "Nem vitatjuk a Fidesz jó szándékát, ugyanakkor a rossz időzítéssel elsősorban a szlovákiai nacionalista pártokat hozta ismét játékhelyzetbe. Ez komoly veszélyt jelent a szlovákiai magyarság számára" - olvasható a dokumentumban.

Az elfogadott módosítás értelmében az a szlovák állampolgár, aki másik ország állampolgárságát saját akaratából felveszi, elveszti a szlovákot. Robert Fico kormánya ezzel válaszolt arra, hogy a magyar parlament szerda délelőtt elfogadta azt a törvénymódosítást, amely megkönnyíti a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság megszerzését. A rendkívüli ülés délelőtt tíz órakor kezdődött volna Pozsonyban, de a szlovák állampolgárságról szóló törvény módosításának vitáját el kellett halasztani, mert a kormány nem készítette el megfelelően előterjesztést. Az ülés tizenegy órakor kezdődött.

Jan Slota, a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke az ülésen azt mondta, hogy nyilvánvaló, milyen irányba halad Magyarország, amely szerinte Nagy-Magyarország létrehozására törekszik, és semmibe veszi Trianont. Azt állította, "veszélyben a haza". Robert Fico kormánya szerdán délelőtt tíz órakor ült ösze a magyar állampolgársági törvény jóváhagyása miatt, majd ezután nyújtották be javaslatukat.

Retorziók a kettős állampolgárok ellen

A szlovák javaslat szerint, ha ezentúl egy szlovák állampolgár önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot, és nem tölthet be bizonyos munkaköröket sem, amelyek kapcsolatban vannak a nemzetbiztonsággal. Martonyi János kijelölt külügyminiszter szerint a szlovák javaslat ellentétes a nemzetközi joggal, és a magyar törvénymódosítás nem jelent biztonságpolitikai kockázatot (erről bővebben itt olvashat).

Fico a parlament ülésén közölte, ha a Magyar Koalíció Pártjának képviselői valóban kérni fogják a magyar állampolgárságot, ahogy ezt Csáky Pál pártelnök kedden jelezte, akkor el kell hogy veszítsék parlamenti mandátumukat. "Lehetetlen, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában olyasvalaki üljön, aki a Magyar Köztársaságnak akar hűséget esküdni. Intenzív tárgyalásokat kell kezdeni, hogyan oldjuk meg ezt a problémát. Ha a szlovák képviselők magyar állampolgárságot kérnek, el kell hogy veszítsék mandátumukat. Más út sajnos nincsen" - jelentette ki Robert Fico.

A szlovák parlament keddi rendkívüli ülésén már elfogadott egy nyilatkozatot, amely elfogadhatatlanak nevezte a magyar törvénymódosítást. Ám míg ennek szövegében egyetértettek a szlovák pártok, a konkrét válaszlépésről már megoszlott a véleményük.

Forrás: MTI/TASR/Martin Baumann
Ján Slota szerint veszélyben Szlovákia

A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) ellenezte, hogy megbüntessék a szlovákiai magyarokat. A párt bejelentette, hogy saját javaslatot terjeszt elő az ügyben. Ennek lényege, hogy olyan törvényt fogadjanak el, amely kimondja, hogy a magyarországi módosított állampolgársági törvény szlovák állampolgárokra nem alkalmazható. Az SDKU javaslatát a parlament elutasította. Az SDKU erre közölte: ha a júniusi parlamenti választások után kormányra kerül, javasolni fogja a most elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosításának eltörlését. "A módosítást egy új törvénnyel helyettesítenénk az állampolgársági törvényen kívül. Úgy, ahogy azt ma (szerdán) előterjesztettük" - jelentette ki Mikulás Dzurinda, a SDKU elnöke szerda esti pozsonyi sajtóértekezletén. Dzurinda azt mondta: nem ért egyet a magyar Országgyűlés lépésével sem, mert az is rossz.

A szlovák kormány javaslatának
értelmében akkor vész el a szlovák állampolgárság, ha valaki "kifejezett akaratnyilvánítás alapján" tesz szert más állampolgárságra. Nem vonják meg majd azok szlovák állampolgárságát, akik házasság vagy születés révén nyernek el másik állampolgárságot. Aki elveszti a szlovák állampolgárságát, erről a tényről köteles haladéktalanul tájékoztatni a lakhelye szerinti szlovák illetékes államigazgatási szervet - a körzeti hivatalt. Ha valaki nem tesz így, szabálysértést követ el, amiért 3319 eurós bírsággal sújtható. A tervezet kitér azokra a köztisztségekre is, amelyeknek betöltése, ellátása szlovák állampolgársághoz kötött.
Robert Fico kormányfő korábban közölte, elképzelhetetlennek tartja más állampolgársággal is rendelkezők alkalmazását például a fegyveres testületeknél és a biztonsági szerveknél. A javaslat szerint a más állampolgárság megszerzésének napján megszűnik a szlovák állampolgársághoz kötött szlovák állami alkalmazotti vagy más munkaviszony is.


Orbán jelképes ugrása dühíti Ficót

Rosszul kezdett az új magyar kormány Robert Fico szlovák kormányfő szerint. A kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvény elfogadása, valamint az a tény, hogy Orbán Viktor első hivatalos útja Lengyelországba vezet, "felesleges idegességet váltott ki" - mondta Fico a kormány szerdai ülése után. "Orbán bejelentett lengyelországi látogatása úgy fest, mintha jelképesen átugraná saját területét és egy Magyarországgal szomszédos országba menne. Ilyet nem szokás tenni."

Fico megismételte korábbi kijelentését, miszerint Magyarország nem önmagával határos, ahogy azt a magyar politikusok hangoztatják, hanem "egy öntudatos és szuverén Szlovákiával".

"Nekünk egyszerűen védekeznünk kell" - közölte Fico, aki szerint az utolsó percig kivártak, de Budapest nem hajlandó a tárgyalásra a kettős állampolgárságról szóló törványről, holott szerinte azt Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa is kérte a felektől. A kormányfő azt állította, hogy a szlovák válaszlépés megfelel az európai normáknak.

"Nézzük tétlenül, hogy valaki saját állampolgárai körzetét akarja létrehozni a Szlovák Köztársaság területén? Nézzük tétlenül, hogy valaki a magyar identitást erősíti a Szlovák Köztársaság területén?" - mondta Fico azokra a felvetésekre, hogy a szlovák törvénymódosítás ellenkezést vált ki a szlovákiai magyarokból, miután ellenük irányul.

Azt állította, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egyezteti lépéseit a Fidesszel. "Ez teljesen világos és nyilvánvaló." Szerinte Csáky Pál, az MKP elnöke szándékosan igyekszik kiélezni a helyzetet, és felhívta a szlovák pártokat, hogy ne működjenek együtt a magyar párttal. A miniszterelnök megismételte korábbi kijelentéseit: érdeke Szlovákia és Magyarország jó kapcsolata, bármikor és bárhol kész tárgyalni Orbán Viktorral.

Klaus szolidaritását fejezte ki Szlovákiával

Václav Klaus cseh államfő szerdán hivatalába kérette a prágai szlovák nagykövetet a határon túli magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő magyarországi törvény elfogadása miatt - közölte a cseh államfő honlapján. "A cseh államfő szolidaritását fejezte ki a Szlovák Köztársaságnak és megerősítette: hosszabb ideje nyugtalan a felelőtlen tendenciák miatt" - áll a közleményben. Részleteket a találkozóról nem hoztak nyilvánosságra.

A cseh kormány a kettős állampolgárság miatt kirobbant szlovák-magyar vitát egyelőre nem kommentálta. "Csak akkor reagálnánk, ha Budapest valamilyen módon megkérdőjelezné a háború utáni elrendezést, illetve a trianoni szerződést" - közölte az MTI tudósítójával egy, a cseh külügyminiszterhez közel álló, magát megnevezni nem kívánó forrás.

Peter Brno, szlovák nagykövet később a TASR hírügynökségnek azt mondta: Klaus jelezte, hogy támogatja Szlovákia álláspontját és eljárását az állampolgárság kérdésében, és úgy vélte, hogy a feleknek tárgyalniuk kellett volna róla. "Megelégedéssel állapítom meg, hogy ebben a konfliktusban (a cseh államfő) Szlovákia oldalán áll. Természetesen azokat a lépéseket, amelyek már megtörténtek, már csak korrigálni lehet. Ebben az irányban a támogatását fejezte ki, hogy lépjünk" - mondta a diplomata.

Óvatosságra intett az EBESZ-főbiztos

Óvatosságra intett Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa az olyan lépéseket illetően, amikor egy állam a vele szomszédos állambeli polgárok meghatározott - jelentős számban ott lakó - csoportjának biztosítja az állampolgárság lehetőségét.

"Óvtam az államokat attól, hogy pusztán etnikai, nemzeti, nyelvi, kulturális vagy vallási kötelékek alapján állampolgárságot adjanak, és azt szorgalmaztam, hogy a maguk teljességében mérlegeljék az állampolgárság megadásának következményeit. Különösen igaz ez akkor, amikor egy szomszédos államban lényeges számban élő lakosoknak biztosítanak állampolgárságot" - írta a főbiztos, hivatali honlapján szerdán közzétett állásfoglalásában.

Vollebaek kedd este Hágában találkozott Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel a magyar állampolgársági törvény módosítása ügyében. A találkozó után újságíróknak nyilatkozva kétoldalú konzultációkra biztatta Szlovákiát és Magyarországot. A főbiztos szerint az állampolgárság megadása csak "tömeges méretek" esetén jelenthet biztonsági kockázatot.

Emlékeztetett arra, hogy az állampolgárság megadása általános értelmezésben az egyes államok dolga. Hozzátette, hogy a jószomszédság és a nemzetek közti baráti viszony alapelveit is figyelembe kell venni, amikor más ország állampolgárait érintő politikai döntések születnek. Azt mondta, hogy ilyen típusú döntéseknél az egyes államoknak figyelemmel kell lenniük az állampolgárság megadásának következményeire, mert ha más országok lakóira terjesztik ki joggyakorlatukat, az feszültséget teremthet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!