Obama faképnél hagyta a csökönyös republikánusokat

Vágólapra másolva!
Megelégelte a republikánus politikusok csökönyösségét Barack Obama, és kiviharzott az amerikai adósságplafonról szóló tárgyalások szerdai üléséről. Obama adóemeléssel előzné meg a bajt, de erről a kiadások csökkentéséhez ragaszkodó republikánusok hallani sem akarnak. A tárgyalások megfeneklése miatt már a Moody's is kilátásba helyezte Amerika leminősítését, az arany ára pedig az egekbe szökött.
Vágólapra másolva!

"Ami sok az sok" - mondta nyersen Barack Obama szerdán, miután már két órája folytatott meddő vitát a Fehér Házban a republikánus vezetőkkel. A tárgyaláson az elnök és az ellenzék az amerikai államadósság-limitről próbált megegyezni. Obama azt mondta a republikánusoknak, hogy gyorsan egyezségre kell jutniuk, ha meg akarják óvni az államot egy példátlan hibától.

"Elértem azt a pontot, amikor azt kell mondjam, elég" - mondta Obama az ülésen a Telegraph szerint, majd kiviharzott az teremből. A brit lap az amerikai elnök egyik asszisztensére hivatkozva azt írja, hogy a sorrendben negyedik tárgyalás minden eddiginél feszültebb légkörben zajlott. A tárgyalások csütörtökön is folytatódnak, a lap szerint a történtek után a két félnek az eddiginél is nehezebb dolga lesz, ha megegyezésre akar jutni egymással.

Az adósságplafonról augusztus 2-ig kellene megegyezniük az amerikai politikusoknak, mert a pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kincstárban addig állnak rendelkezésre a megfelelő források a kiadások finanszírozására. A kormánynak augusztus 3-án kell jelentősebb összeget kifizetnie, többek között az idősebb lakosok, háborús veteránok és rokkantak szociális juttatásait.

A republikánusok határozott kiadáscsökkentést szeretnének annak érdekében, hogy megelőzzék az államadósság-plafon növekedését. A tárgyalások azért feneklettek meg, mert elfogadhatatlannak tartják Obama adóemelésre tett javaslatait. A vita amúgy már a republikánusokat is több pártra szakította, akadnak, akik úgy gondolják, hogy ha nem tudnak megegyezésre jutni az adósságszint növeléséről, azzal bebizotsítják Obama 2012-es újraválasztását.

A tárgyalások sikertelensége miatt a leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette szerdán az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "aaa" kormánykötvény-besorolását a Moody's Investors Service. A hitelminősítő szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy nem sikerül időben egyezségre jutni az amerikai államadósság-limit emeléséről, és ennek következtében a kormányzat törlesztési hátralékba kerülhet. A meddő tárgyalások hatására rekordmagasságba szökött az arany ára, a dollár pedig négyhónapos mélypontra került a japán jennel szemben - írja a BBC.