A dalai láma szerint az önégetésekkel nem lehet eredményt elérni

Vágólapra másolva!
Megkérdőjelezi az önégetések hatékonyságát a kínai Tibet-politika elleni harcban a dalai láma. A vallási vezető a BBC-nek adott interjúban azt mondta, az önégetést választó szerzetesek bátorságának bölcsességgel kell párosulnia.
Vágólapra másolva!

Aggasztja a dalai lámát, hogy egyre több szerzetes az önégetést választja tiltakozásul Kína Tibet-politikája ellen. A vallási vezető a BBC brit közszolgálati médiumnak adott interjút, amelyben elmondta: a tiltakozók nagy bátorságról tanúskodtak, de szerinte kérdéses az ilyen akciók hatékonysága.

Idén már tizenegy buddhista szerzetes gyújtotta fel magát, közülük a legtöbben meghaltak - legutóbb, két héttel ezelőtt egy 35 éves női szerzetes.

A bátorságnak önmagában nincs értelme, bölcsességek is kell párosulnia - mondta a BBC-nek a dalai láma. Szerinte ezek a tiltakozások azt eredményezik, hogy a kínai hatóságok még keményebben fognak fellépni a tibetiek ellen.

Kína elítélte az önégetéseket, erkölcstelennek és embertelennek nevezte a tiltakozásnak ezt a formáját, hangsúlyozva, hogy soha nem fognak sikert elérni. A BBC tudósítója szerint az önégetések számának a növekedése jelzi, hogy a tibetiek egyre elkeseredettebbek, tisztában vannak ugyanis azzal, hogy miközben a Nyugat támogatta az arab forradalmakat, addig Kínával szemben sokkal óvatosabb. A BBC szerint Tibetben még nem ért véget a szerzetesek önégetési sorozata, és többen készülnek így tiltakozni a kínai politika ellen.

Kína, amely azt hangoztatja, hogy békésen szabadította fel Tibetet 1951-ben, és a helyi lakosság sorsának javításán fáradozik, a 2008-as zavargások után még szorosabb ellenőrzés alá vonta a tibeti autonóm tartományt és a környező, jelentős számú tibeti lakossal rendelkező régiókat. A kínai hatóságok az önégetést a terrorizmus egyik formájának tartják, amelyet szerintük Tibet függetlensége érdekében külföldi csoportok bátorítanak.