Moammer Kadhafi bukott líbiai vezető felesége és három gyereke Algériában van - írta a USA Today amerikai lap internetes verziója, az algériai külügyminisztérium közleményét idéző Al-Arabíja tévécsatornára hivatkozva.
A közlemény szerint Kadhafi Szofia nevű feleségén kívül Aisa nevű lánya, valamint Hannibal és Mohamed nevű fia lépett algériai területre. Érkezésükről Algéria tájékoztatta az ENSZ-t és a líbiai lázadók vezetőit. Maga Kadhafi hollétéről semmit sem közöltek, az MTI szerint ugyanakkor az ANSA olasz hírügynökség líbiai diplomáciai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Tripolitól száz kilométerre délkeletre, a hozzá továbbra is hű Bani Valídban tartózkodik két fiával, Szaadival és Szaif al-Iszlámmal együtt.
A líbiai felkelők korábban már jelezték, hogy tudomásuk szerint pénteken egy péncélozott Mercedesekből álló konvoj átlépte az algériai határt, és úgy sejtik, hogy az autók a Kadhafi családot szállíthatták. Az algériai hatóságok akkor ezt "kevéssé valószínűnek" nevezték. Azt állítják, hogy a családtagok hétfő reggel érkeztek - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.
A Moammer Kadhafi rezsimje ellen hónapok óta harcoló líbiai felkelők a múlt hét közepén jelentették be, hogy az ország nagy része az ellenőrzésük alá került, elfoglalták a fővárost, Tripolit is. A diktátor főhadisszállásáról ismeretlen helyre menekült, de a hétvégén tárgyalást ajánlott a lázadóknak, akik ezt elutasították.
Algéria egyszer sem követelte nyilvánosan, hogy Kadhafi távozzon a hatalomból, és nemrég közölte, nem ismeri el a líbiai felkelők vezető testületét, az Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT) a szomszédos ország legitim képviselőjének, amíg az új vezetés el nem kötelezi magát az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat elleni harc mellett.
Líbia átmeneti kormánya agresszióként értékeli, hogy Algéria menedéket nyújt Kadhafi családtagjainak, és mihamarabb a kiadatásukat kéri - jelentette a Reuters a lázadók által felállított testületre, a Nemzeti Átmeneti Tanácsra hivatkozva. A Tanács szóvivője, Mahmúd Shamman úgy fogalmazott: "Megígértük, hogy bíróság előtt szolgáltatunk igazságot a bűnösöknek, ezért agressziónak értékeljük Algéria lépését. Mindenkit figyelmeztetünk, hogy ne nyújtson menedéket Kadhafinak és a fiainak. Bárhol megtaláljuk, és letartóztatjuk őket."