Lemondott a maldív elnök az országban hetek óta tartó tüntetések és a rendőrök lázadása miatt - írja internetes oldalán a BBC. A fellázadt rendőrök kedden elfoglalták maldív-szigeteki köztévé épületét is.
A BBC úgy tudja, hogy több újságíró rekedt a tévészékházban.
Mohamed Nasíd az állami tévében elmondott üzenetében azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben jobb az országnak, ha távozik posztjáról. Az államfő már átadta a hatalmat az alelnöknek. Korábban egy elnökséghez közeli forrás még arról számolt be, hogy a történtek ellenére az államfő kitart, és nem szándékozik lemondani.
Az indulatok az után szabadultak el a múlt hónapban a Maldív-szigeteken, hogy a hadsereg letartóztatott egy vezető bírót, akit a kormány politikai elfogultsággal gyanúsít. A bíró ugyanis szabadon engedett olyan ellenzéki aktivistákat, akik ellen nem volt elfogatóparancs.
A lemondott elnököt állkítólag biztonsági okokból nem engedik ki az elnöki palotából. A BBC-nek nyilatkozó forrás szerint az egész az előző rezsim puccsa az első, demokratikusan megválasztott elnök ellen. A hadsereg és az új elnök tagadja ezt. A brit külügyminisztérium nem tanácsolja állampolgárainak, hogy a Maldív-szigetekre utazzanak.
Az [origo] elérte Urbányi Istvánt, a Maldív-szigetek labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányát, aki elmondta, hogy Maléban, a fővárosban, hetek óta többezres tüntetések voltak esténként. Olykor atrocitások is előfordultak, kedd délelőtt néhány órára nagyon feszült lett a helyzet, akkor fennállt egy súlyosabb konfliktus lehetősége is, az elnök lemondásával azonban megnyugodtak a kedélyek - mondta. Urbányi azt mesélte, hogy este megtehette, ami hetek óta képtelenség volt, hogy körbemotorozta a fővárost.
Az Ibusz utazási iroda azt közölte, hogy utasaikat nem érintik a zavargások, és a külügyminisztérium sem adott ki olyan állásfoglalást, ami alapján ne lehetne a szigetekre utazni.