Több ezer euróval megtömött borítékokat hagy braunschweigi postaládákban, lábtörlők alatt, templomi padban tavaly november óta egy németországi ismeretlen. A borítékokon nincs felirat, az adományozóról senki nem tudja, kicsoda. A pénz mellé az adományozó néha mellékel tanácsot, hogy a rászoruló miként használja fel az összeget.
Több ezer eurót kapott már így egy súlyosan mozgássérült fiú, egy múzeum, egy ingyenkonyha és egy kirabolt ember. Legutóbb egy menhely munkatársai találtak a lábtörlő alatt húsz darab ötszáz eurós bankjegyet, azaz csaknem hárommillió forintot - írta a The Daily Telegraph című brit lap.
A jótevőről annyi biztos, hogy ismeri az adótörvényt, amely szerint tízezer euróig lehet adómentesen pénzt ajándékozni, mert sosem lépi át az összeghatárt. Az adományozó valószínűleg olvassa a helyi lapot, a Braunschweiger Zeitungot, mert a lap az összes eddig megsegített ember és intézmény nehéz sorsáról írt korábban.
A helyiek egy része szerint a jótevő bűntudattól szenvedő bűnöző lehet, mások viszont úgy vélik, hogy az illető milliomos, akinek már nincs sok hátra az életéből.