Az amerikai Nemzetbiztonság Ügynökség (NSA) célirányosan lehallgatja, kifürkészi az Európai Unió tisztségviselőit - állítja friss számában a Der Spiegel. A német hírmagazin állítását olyan titkos dokumentumokra alapozza, amelyeket az ügynökség korábbi munkatársa, Edward Snowden vitt magával, és amelyekbe betekintést nyertek a Der Spiegel munkatársai.
Egy 2010. szeptemberi keltezésű iratból kitűnik, hogy az NSA poloskákat telepített a EU washingtoni, illetve New York-i ENSZ-képviseletének irodáiba. Emellett behatolt az európai integrációs szervezet belső számítógépes hálózatába is. Ezáltal az amerikai ügynököknek lehetőségük nyílt beszélgetések lehallgatására, valamint dokumentumok e-mailek olvasására. Az idézett dokumentum kifejezetten "támadási célpontként" említi az európaiakat.
A hírmagazin szerint az NSA mintegy öt évvel ezelőtt az EU brüsszeli központjában is lehallgatást kezdeményezett. A helyi biztonsági apparátus embereinek akkoriban feltűnt számos sikertelen telefonhívás, amelyeknek célpontja a Justus Lipsius Házban (a miniszterek tanácsának épületében) lévő távkarbantartó berendezés volt. A hívó fél nyoma a brüsszel-evere-i NATO-központba vezetett, ahol egy idegenektől elzárt helyiségben az NSA emberei dolgoztak.
Az Európai Bizottság szóvivője szombaton nem kívánt megjegyzést fűzni a Der Spiegel értesüléséhez.