Kalandozó hunok leszármazottjait rejti egy svájci völgy

Évszázadok óta terjed a pletyka, amely szerint menekülő hunok kis csoportja talált menedéket a svájci Alpokban. Val d’Anniviers lakói közül többen büszkék állítólagos hun származásukra, és sok tudós szerint is különböznek a környékbeli hegylakóktól, ami már Rousseau-nak is feltűnt.

451-et írunk. A hunok sorra aratják győzelmeiket Európa-szerte, és már a fél kontinenst uralmuk alatt tartják. Hatalmuk csúcspontján vannak, de ambícióik töretlenek, és korábbi szövetségesük, a Nyugatrómai Birodalom ellen fordulnak. Catalaunumnál csapnak össze a rómaiakkal és szövetségeseikkel, a hatalmas csatát a népvándorlás korának legjelentősebbjeként tartják számon. A rendkívül véres összecsapás után Attila seregei visszaindulnak a Tisza mellékéhez, a birodalom központjához.

A főseregről azonban több hun csapattöredék is leszakad, akiket üldözőbe vettek a római vezér, Aetius csapatai. Pár tucat vagy néhány száz leszakadt harcos hosszas bolyongás után az Alpokban, a Rhone völgyében talál menedéket, 2-3 ezer méteres hegyek között. A rendkívül nehezen megközelíthető völgy szinte teljesen elzárja őket a külvilágtól, és évszázadokon át elszigeteltségben élnek. Leszármazottaik azóta is itt élnek, kultúrájuk, népművészetük vagy éppen élettani jellemzőik is a hun felmenőkre utalnak.

A svájci hun völgy

Legalábbis így gondolta ezt több helyi és magyar kutató, akiknek nézetei elsősorban a kevésbé mérsékelt jobboldali médiumokban kaptak publicitást. A legismertebb közülük Kiszely István antropológus volt, aki 1996-ban írta meg tanulmányát A svájci „hun völgy” címmel. Kiszely meglehetősen ellentmondásos kutató, 1990-ben ő állította, hogy azonosította Petőfi Sándor csontvázát Szibériában, de a csontvázat más kutatók nőinek vélték. Később a Jobbik által létrehozott Attila Király Népfőiskola vezetője lett, amíg ki nem derült, hogy a szocializmusban 18 éven át jelentett bencés papokról, szerzetesekről vagy éppen saját rokonairól.

A svájci hunok völgyéről már a XVII. században is készültek leírások, amelyekről Kiszely is említést tett. A genfi székesegyház kántora, Mark Theodor Bourrit 1781-ben azt írta az Alpokról szóló könyvében, hogy „egy hun töredék keresett menedéket a völgyben, és kezdetben igen primitív körülmények között, nagy nehezen tornázta fel magát egy igen életrevaló néppé”. Bourrit szerint a völgy, Val d’Anniviers lakói még akkor is konokul ragaszkodtak pogány hitükhöz, amikor a környék lakói már régen megkeresztelkedtek.

Így néz ki a Val d'Anniviers Forrás: Wikipedia

„Majdnem mindnyájan világoskék vagy szürke, zöldesbe játszó szemekkel, szőke vagy barna hajjal, széles csontos homlokkal, kissé kinyomuló járomcsonttal bírnak. Orruk közönséges, álluk széles, s nyakuk erős és vállaik kiemelkedők, de átlag alacsony termetűek. (…) A lakosoknak nagy hajlamuk van a kóborlásra” – jelent meg 1881-ben Horváth Mihály emigráns magyar lelkész beszámolója, aki 1853-ban látogatott a völgybe.

A Val d’Anniviers lakóiról még a genfi születésű Jean-Jacques Rousseau is írt, aki külön kiemeli a vendégszeretetüket, amely a környező népekre nem nagyon jellemző. Különlegesen szorgalmasnak, nagy szerénységükben is rendkívül szimpatikusnak látta a völgy lakóit. Hasonló jellemzéseket írt róluk több odatévedő svájci vagy német szerzetes, utazó is.

Rovásírás és halottkultusz

A rokonságot kutatók szerint alátámasztja a teóriát, hogy a völgyben sok településnek van magyaros neve: Grimentz (Grimenc), Vissoie (Viszoj), Ayer (Ajer), Luc (Luk), Pinsec (Penszék), Moyoux (Major). Istállóajtók szemöldökfáján több olyan jelet találtak, amely az ősmagyar rovásírásra emlékeztet, és a halottkultuszból is ezt szűrték le. Kiszely írásában megemlíti, hogy a lakosoktól vett vérminták alapján egy japán professzor, Hideo Matsumato szerint az „őslakosok egy része belső-ázsiai markerű, azaz vérsavójuk olyan speciális immunanyag-megosztást mutat, amely Európa népeire nem jellemző”

Itt azért meg kell jegyezni, hogy az elfogadott hivatalos történészi álláspont szerint a magyaroknak és a hunoknak csak a történeti hagyomány - régi krónikaírók elképzelései - szerint volt közük egymáshoz. Az újabb megközelítések is legfeljebb annyit engednek meg, hogy a magyarok valamelyik későbbi hun törzsszövetségnek voltak a tagjai.

"A véleményem szerint vannak annak nyomai, hogy ázsiai származású emberek élnek itt, de erre nincs semmilyen bizonyíték Mark Theodor Bourrit írásán kívül” - írta az Origónak a témával évtizedek óta foglalkozó, a völgyből származó Bernard Savioz. Először a ’40-es évek elején hallott nomád pásztorkodó bátyjától családjuk hun eredetéről, azóta kutatja a témát, már könyvet is írt belőle.

„Szerintem teljesen elképzelhető, hogy a nagy népmozgás következtében hunok maradtak volna Nyugat-Európában, bár nincs erről véleményem. Egy kutatás mindenesetre érdekes lenne” - írta nekünk egy, a környéken élő szállodatulajdonos. Szerinte nem nagyon beszélnek a témáról, de páran láthatóan büszkék az állítólagos hun származásukra.

Bernard Savioz azt írta, hogy a völgyben sokan hisznek, sokan nem a hun származásban. Jelenleg az itt élők ázsiai származásáról próbál bizonyítékokat gyűjteni, mert szerinte ez lehet a legjobb bizonyíték. Kiszelyvel többször is találkozott a 80-as években, de arról nincs tudomása, hogy bárki kutatná a témát. Az Origo is próbált beszélni több magyar kutatóval, régésszel, de sem az MTA-ban, sem az ELTE-n, sem különböző múzeumokban nem találtunk olyan tudóst, aki foglalkozott volna a hunok völgyével.