Alig másfél héttel a skót függetlenségi népszavazás előtt a három nagy brit párt, a konzervatív, a liberáldemokrata és a Munkáspárt is egy emberként kampányol az unió, vagyis az Egyesült Királyság egyben maradása mellett. Hirtelen minden sürgőssé vált nekik, a legfrissebb felmérések szerint ugyanis először fordult elő, hogy csekély többségbe kerültek az elszakadáspártiak, a referendumon tehát nagy valószínűséggel a bizonytalanok tábora lesz a mérleg nyelve. A YouGov közvélemény-kutatása szerint jelenleg a megkérdezettek 47 százaléka függetlenedne Londontól, 45 százalék pedig maradna az unióban. Bár a felmérésbe bevont 1084 fő nem biztos, hogy elég a reprezentatív mintához, a többi cég felméréseivel összevetve annyi legalábbis kijelenthető, hogy a különbség jelenleg hibahatáron belüli.
A skót kormány élén álló első miniszter, Alex Salmond szerint a jelenlegi berendezkedés már nem megfelelő, Skóciának le kell vetnie a Londonban ráadott „bilincseket”, ráadásul a független ország a világ egyik legtehetősebb állama lehet. Salmond ezt elsősorban az északi-tengeri olajkincsből származó bevételekre alapozza, csakhogy ezzel több probléma is van. Az ugyan igaz, hogy Edinburgh szerint csak 2018-ig mintegy 57 milliárd font (22,5 billió forint) folyhat be az olajból, csakhogy a tengerfenék alatt lévő ásványkincs nagy részét (a 64 milliárd hordóból 40-et) már kitermelték, így erre a bevételre legfeljebb a következő három-négy évtizedben alapozhatnak.
A másik sokszor emlegetett probléma a valutakérdés. Salmond már többször jelezte, hogy szeretnék megtartani a fontot, hiszen ez a legkényelmesebb megoldás: nincs árfolyamkockázat, olcsó lenne a hitelezés és a kötvénykibocsátás, a Bank of England maradna a jegybank, illetve felügyelő funkciókat is ellátna, ráadásul kivédenék vele mindazt a bizonytalanságot, amit az új skót valuta jelentene. További érv, hogy a leendő független Skócia a kereskedelme 65 százalékát a „maradék” Egyesült Királysággal folytatná, a közös valuta így ebben sem utolsó szempont.
A brit kormány elutasítja az elképzelést. London álláspontját – a valutaunió hátrányait – még februárban foglalta össze a kincstár vezetője, Sir Nicholas Macpherson. Emlékeztetett arra, a skót kormány nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egyszer más valutára vált, márpedig „a sikeres pénzügyi uniók azon a már-már egyetemes meggyőződésen alapulnak, hogy visszafordíthatatlanok”. További aggály, folytatja Macpherson, hogy az Egyesült Királyság krízis esetén továbbra is köteles lenne segíteni a skót pénzügyi szektort, míg fordított esetben ezt aligha lehet elvárni, hiszen elképzelhetetlen, hogy Skócia képes legyen konszolidálni egy nála csaknem tízszer nagyobb gazdaságot. A kincstárigazgató végül felveti, hogy
súlyos gondok vannak az edinburghi pénzügyi fegyelemmel is, amely ráadásul a kelleténél jobban függ egy hosszú távon kiszámíthatatlan bevételtől: az olajtól.
Vagyis London számára csak kockázatokat jelentene az elszakadás, nem csoda hát, hogy Salmond ezt erőlteti.
Ha mégsem sikerülne megtartani a fontot, kézenfekvő megoldás lehetne az euró bevezetése, de a skótok e téren is kétfelé játszanak: szeretnének belépni az Európai Unióba, az eurót viszont nem tervezik bevezetni. Csakhogy a tagságnak ma már ez feltétele, de erről is csak az után kezdődhetne vita, hogy az EU mind a huszonnyolc tagállama áldását adná a skót tagságra, ami minimum kérdéses – Spanyolország például aligha akarná ezzel ösztökélni a katalánokat.
„A skót függetlenségnek gyakorlatilag nincsenek előnyei az Egyesült Királyság számára: elvesztené lakossága 8, GDP-je 10 százalékát, területe egyharmadát, rajta a tengeri olaj- és gázmezőkkel. A belső zsugorodás mellett a nemzetközi porondon is csökkenne a súlya, emellett várható a londoni belpolitika felborulása, hiszen a Munkáspárt jelentős szavazóbázist veszítene, illetve a veszélyes dominóhatás indulhat meg a többi régióból is” – mondta az Origo kérdésére Vida Krisztina, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa, aki ugyanakkor a skót kockázatokat is megemlítette: kiválnának a világ hatodik legnagyobb gazdaságából, valutabizonytalanság állna fenn, nehézkes és költséges lenne a belső intézményrendszer kiépítése, továbbá a nulláról indulnának a nemzetközi kapcsolatokban, fontos pozíciókat (ENSZ BT, G20) elvesztve. Nem lenne automatikus a NATO-tagság sem, az EU-hoz hasonlóan várhatóan oda is újra csatlakozni kell.
Az elszakadást ellenzők kampánya, az Alistair Darling által vezetett Better Together (Jobb Együtt) éppen ezekre – vagyis a nagyhatalmi státusz elvesztésére – próbál apellálni, London pedig újra elhúzta a mézesmadzagot a skótok előtt, mondván: tovább nőne az unión belüli önállóságuk, ha maradnának. Anélkül, hogy ezt részletezték volna, Salmond azonnal jelezte: az ajánlat egy utolsó pillanatban elsütött „vesztegetés”, a népszavazás pedig nem az amúgy már megígért további jogokról, hanem a függetlenségről szól.
Szeptember 18-án az 5 milliós Skócia 4,2 millió választópolgára reggel 7 órától este 8-ig adhatja le szavazatát. Mindenki voksolhat, aki elmúlt 16 éves és Skócia területén élő brit vagy nemzetközösségi állampolgár. Azaz a választójog területi és nem etnikai alapon jár. Ebből következik, hogy az „anyaországon” kívül élő 800 ezer skót nem szavazhat, a Skóciában élő több mint 470 ezer angol, walesi és északír ellenben igen.
Ha a népszavazáson az elszakadás mellett döntenek, szeptember 19-étől hosszú tárgyalássorozat indul, mindenekelőtt a londoni kormánnyal, amely jelezte, elismeri a szavazás tényét és eredményét – II. Erzsébet királynő nem foglalt nyíltan állást, sajtóhírek szerint azonban „vannak aggodalmai” az esetleges szétválás miatt. Ha minden a holyroodi vezetés tervei szerint halad, a független Skóciát 2016 márciusában kiálthatják ki.
A referendum okozta feszültség és bizonytalanság miatt az angol font tíz hónapos mélypontjára esett a dollárral szemben.
20. századi igény
Az 1707 óta létező (II. Vilmos uralkodása után megalkotott) unióban komolyabban csak az utóbbi évtizedekben merült fel a skót függetlenség kérdése. Az 1970-es évek végén törekvések kezdődtek a devolution (nagyobb autonómia, több hatáskör átadása Londonból Edinburgh-be) irányába, de ennek csak az 1990-es évek elejére lett komolyabb fejleménye. Az első Skócia-törvény 1998-ban született (Scotland Act), a második 2012-ben. Így jöhetett létre 1999-ben az önálló skót parlament és kormány jelentős hatáskörökkel, amelyeket azonban Westminster bármikor módosíthat. Az ezt követő választásokon a Skót Nemzeti Párt egyre jobb eredményeket ért el, 2011-ben már jelentős többséggel a háta mögött alakított kormányt Alex Salmond első miniszter, aki hamarosan beindította a népszavazási folyamatot.