Áder János: Szócséplés volt az eddigi klímacsúcsokon

Világszerte rég nem látott egységbe tömörítette a kedden kezdődő New York-i klímacsúcs a globális felmelegedés elleni küzdelmet sürgetőket. A tüntetőknek volt okuk utcára vonulni, hiszen az elmúlt két étvized csúcsai eredménytelenek voltak. A többi között ezt ismerte el az Origónak a New York-i repülőgépen adott interjújában Áder János köztársasági elnök. A klímacsúcsra tartó államfő arról is beszélt tudósítónknak, hogy az Európai Unió miért képtelen egységesen fellépni klímaügyben, emellett kijelentette: a paksi bővítés nem növeli az orosz kitettséget. Arra viszont nem válaszolt, hogy újrázna-e.

A klímacsúcsot a szervező Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azzal a céllal hívta össze, hogy a résztvevők beszámoljanak arról, mit tettek a globális felmelegedés visszaszorításáért. Mit fog tudni elmondani?

Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen a kiotói vállalásait (6 százalékkal kevesebb szén-dioxid-emisszió) messze túlteljesítette. Persze nem feltétlenül jó kedvéből, hiszen az egyik ok a szocialista nehézipar megszűnése volt, vagyis a társadalmi feszültségek révén súlyos árat fizettünk. De ez ma már senkit nem érdekel az ENSZ-ben, a lényeg, hogy az elmúlt évtizedek válságai ellenére is túlteljesítettük, amit vállaltunk. Nyugodt szívvel állhatunk a világszervezet és az Európai Unió fórumai elé, de azért nem szeretnénk itt megállni. Kíváncsian várom, hogy a többi ország mit fog mondani. Akár olyan EU-tagok is, mint Spanyolország vagy Ausztria, amelyek jelentősen növelték a kibocsátást.

Százhuszonöt ország vezetői lesznek jelen a csúcson, hiányozni fog viszont a kínai elnök (miközben állítólag Peking nagy bejelentésre készül) és az indiai kormányfő – hogy csak a legnagyobb „szennyezőket” említsük. Ennek mi az üzenete?

Engem nem az érdekel, hogy ki jelenti be, hanem hogy mit. Ha a bejelentés érdemi, annak már örülni kell. Van azonban más szempont is: amikor a csúcsot elkezdték szervezni, még csak negyven ország jelezte részvételét, ez a nyár óta megháromszorozódott. Van tehát érdeklődés, a találkozó pedig jó alkalom lehet arra, hogy „látleletet” kapjunk. Én is kíváncsian várom, mit mondanak a kínaiak.

Számít feszültségre? A fejlődő országok azzal érvelnek, hogy nekik is joguk van elérni a fejlett világ színvonalát, ezzel viszont érdemben nem csökken a globális kibocsátás szintje.

Számítok. Ez a véleménykülönbség most aligha fog feloldódni. Nem egy kellemes forgatókönyv, de lehet, hogy most is el kell jutnunk ódáig, mint ami az ózonkárosodás kapcsán történt: a tudósok hosszú évtizedeken át figyelmeztettek, hogy baj lesz, mígnem egyszer csak egészségügyi következményei lettek a dolognak. Ezután a fejlett nyugati országok már-már pánikszerű gyorsasággal szüntették be az ózonkárosító gázok termelését, és friss hír, hogy 35 év után az ózonréteg regenerálódni kezd. Lehet, hogy megint súlyos figyelmeztetésekre van szükség, bár egyes tanulmányok szerint exponenciálisan növekszenek a katasztrófák. Ha ez nem elég (és úgy tűnik, hogy nem az), akkor lesznek még súlyosabbak jelek. Az elmúlt hetekben, években ebből mi is kaptunk egy kis ízelítőt.

Áder Jánost
Amerikába menet, a repülőn faggatta az Origó tudósítója. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az említett – és további elgondolkodtató – megállapítások is szerelnek abban az előzetesben, amely az Éghajlat-változási Kormányközi Testület októberben nyilvánosságra hozandó jelentéséről készült. Ha ez a dokumentum sem lesz intő jel, és megmaradt az említett feszültség a fejlődő és a fejlett világ országai között, mitől lesz más ez a csúcs, mint az elmúlt két évtized hasonló, nagyrészt értelmetlen eseményei?

Igaza van,

az eddigi találkozók a legkevésbé sem voltak eredményesek, inkább szócséplésnek tűntek. Csak reménykedhetünk, hogy egyre több támogató áll az ügy mellé, ez pedig idővel politikai cselekvéssé válik.

A találkozó kapcsán inkább szkeptikus vagyok, de nem lehet kizárni, hogy sikerül találni újabb szövetséges országokat. Az eddigi klímajelentések inkább alábecsülték a várható következményeket. Ha majd egy ország szembesül például azzal, hogy nem maradt egészséges ivóvize, az még egy olyan, tekintélyelvű vezetésű országban is politikai feszültség forrása lehet, mint Kína. Abban kell bízni, hogy ezek a felismerések olyan erővé válnak, amelyek gyors cselekvést eredményeznek.

A csúcson szeretnék feltölteni a fejlődő országokat segítő Zöld Klíma Alapot, ehhez várják a felajánlásokat. Teszünk?

Magyarországnak néhány millió dollárral kellene hozzájárulnia, ez nem az az összeg, amit ne tudnánk bármikor kifizetni. Azonban négy és fél évnyi tehetetlenkedés után jutottak el odáig, hogy az ehhez szükségek szervezetrendszer felállt. Év végéig összejöhet az alapba szánt 100 milliárd dollár egytizede. Nem rajtunk fog múlni, hogy a pénz rendelkezésre álljon, és arra fordítsák, amire az adományozók szánják.

Vasárnap interjút adott a köztévének, ebben az EU együttes fellépését sürgette. Ez eddig miért nem történhetett meg?

Régi és elhúzódó vitáról van szó, ami az októberi EU-csúcs napirendje is lehet. A lényeg, hogy az unió illetékes szervei olyan javaslattal álltak elő, amely figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarország és több más kelet-európai állam milyen mértékben csökkentette a kibocsátást, ugyanúgy alapnak tekintve ezt, mint például a spanyolok többletét. Vagyis a szerződést teljesítők ugyanazt kapják, mint a szerződést megszegők. Szerintünk ez nem fair, az erkölcsi és jogi igazság a mi oldalunkon van. Amíg ezt az ellentmondást nem sikerül feloldani, addig nem lesz közös nevező az EU-n belül.

A Duna viszont közben nálunk okoz árvizeket.

Vagyis?

Mi az akadálya a további csökkentésnek?

Attól függ, hogy mennyi időt és milyen erőforrásokat biztosítana ehhez az EU. Ösztönzi-e például az alternatív energiafelhasználást? Mert azt mondani, hogy „kedves magyarok (lengyelek, csehek), köszönjük, amit eddig tettetek, de ez ugyanúgy evidencia, mint a többiek szerződésszegő magatartása, és kvittek vagyunk”, nos, ez nem fog menni.

Ha már alternatív energia: Paks kapcsán nem hallottuk még megszólalni. Itt az alkalom.

Mire kíváncsi?

Helyesli-e például, hogy a bővítésről szóló tárgyalásokról semmit nem tudunk, miközben generációkon átívelő vállalkozásról van szó?

Nézzük a tényeket! Paks négy évtizede működik, egy balesetet leszámítva – amit megoldottak a magyar mérnökök – minden nemzetközi minősítés a legbiztonságosabb erőművek közé sorolja. Ráadásul az elmúlt negyven évben elegendő üzemeltetési tudást is felhalmoztunk. Az atomenergiánál ma nincs olcsóbb, hiányában pedig Oroszországból kell pótolni a kieső mennyiséget; ez nem csökkenti a függőséget. Ezzel szemben nukleáris fűtőanyagot bárhonnan be lehet szerezni. Az oroszok csak megépítik az erőművet, vagyis ezzel nem nő a kitettség.

Belátható, hogy a vitának nem ez az érdemi része, hanem az, hogy milyen feltételekkel épül.

A kérdés az, hogy tett-e bárki az oroszokéhoz hasonló pénzügyi ajánlatot. Kedvezőbb hitelt nyújtanak, mint bárki a piacon.

Másképp kérdezem: miért nem volt erről nyilvános vita? 3000 milliárdról hallani meg néhány törlesztési feltételről.

Lehet, hogy a kormány itt nem volt elég agilis, de erre azoknak kellene válaszolniuk, akik a parlament elé vitték az előterjesztést. De még ha folyna is erről vita, megfelelő ismeretek nélkül ez inkább érzelmi, mint racionális síkon zajlana.

Más. Lassan elnöki ciklusának félidejéhez ér. Összegezné az eddigieket? Mik a tovább tervei?

Nem félidős terveket fogalmaztam meg magamnak, vagyis nem fogok elgondolkodni októberben további vállalásokon. A ciklus elején lefektetettek érvényesek. Például, hogy meg tudjuk becsülni a hétköznapi teljesítményeket, és vegyük észre őket. Mert sok esetben ezek tudták átlendíteni az országot a 90-es évek válságain. Igyekeztem olyan rendezvényeket szervezni, vagy efféléken részt venni, ahol az egyéni és a közösségi teljesítményeket is el lehet ismerni. Elindítottuk a Tisztelet Vacsorák sorozatát: a Sándor-palotában az egész ország nevében mondunk köszönetet azoknak, akik erre érdemesek.

Elvállalna még egy ciklust?

Korainak érzem a kérdést.