290 embert fertőzött meg HIV-vírussal az álorvos

Kambodzs, orvos, HIV
Jem Csrin szegények között praktizált
Vágólapra másolva!
Huszonöt éves börtönbüntetésre ítéltek Kambodzsában egy engedély nélkül tevékenykedő orvost csütörtökön, amiért szándékosan HIV-vírussal fertőzte meg közel háromszáz páciensét.
Vágólapra másolva!

Az 57 éves önjelölt orvost emberölés és engedély nélküli orvoslás vádjában találta bűnösnek a bíróság, és a szabadságvesztés kiszabása mellett arra is kötelezte az elítéltet, hogy a megfertőzött embereknek fizessen fejenként 500-3000 amerikai dollárnak (146-879 ezer forint) megfelelő összegű kártérítést.

Jem Csrin szegények között praktizált Forrás: AFP/Str

Jem Csrint egy éve vették őrizetbe a hatóságok az északnyugati Battambang tartományban, miután a körzetben, ahol 1996 óta tevékenykedett, jelentősen megnőtt a HIV-fertőzöttek száma. A páciensein elvégzett vérvizsgálatok eredménye szerint

mintegy 290 embert fertőzött meg

az immunrendszert megtámadó vírussal, a legfiatalabb megfertőzött 2 éves, a legidősebbek közül többen a nyolcvanas éveikben járnak. Közülük eddig legalább tízen meghaltak.

Sterilitás nélkül dolgozott

A férfi a korábbi nyomozási eredmények szerint nem tartotta be a steril eszközök használatára vonatkozó előírásokat, a vírus terjedése nagy valószínűséggel az orvos által többször használt fecskendők számlájára írható. A rendőrség tájékoztatása szerint

a szegényeknek olcsó szolgáltatásokat nyújtó orvos azt állította magáról, hogy gyógyító erővel rendelkezik.

Jem Csrin elismerte, hogy többször használt fel egyes fecskendőket, de az eljárás során tagadta, hogy szándékosan terjesztette volna az AIDS kórokozóját.

Sikeres kampány

Kambodzsa az utóbbi években nagyrészt sikeres kampányt folytatott az országban az 1990-es években rohamosan terjedő HIV-vírus ellen. Az egészségügyi miniszter az év elején ígéretet tett arra, hogy 2020-ra felszámolják a vírus terjedését a délkelet-ázsiai országban.

Megöli a HIV-vírust a következő generációs óvszerhttp://www.life.hu/drlife/20151202-megoli-a-hiv-virust-a-hidrogel-alapu-ovszer.htmlRettegnek Hollywood prostituáltjai, akik lefeküdtek a HIV-pozitív Charlie Sheen-nelhttp://www.life.hu/drlife/20151130-charlie-sheen-hiv-pozitiv-szinesz-prostitualtaknak-is-atadhatta-a-virust.htmlHIV fertőzéstől retteg Kylie Jenner - És nem alaptalanulhttp://www.life.hu/drlife/20151126-kylie-jenner-retteg-hogy-hiv-fertozott-volt-pasijatol-kaphatta-el.html