Bajban lesz Donald Trump, ha megválasztják az Egyesült Államok elnökének. Európa legnagyobb városa éppen most választott egy olyan polgármestert, akiről a republikánus jelölt azt állította: soha nem engedné be Amerikába. Sadiq Khan ugyanis muszlim, a brit főváros lakói most mégis úgy döntöttek, hogy a
pakisztáni bevándorló szülők gyermekeként felnőtt 45 éves munkáspárti politikust
bízzák meg a nyolc és fél milliós metropolisz vezetésével.
A tét nem volt kicsi, a londoni polgármesterség óriási hatalommal jár még európai szinten is. A városnak nemcsak a lakossága, hanem a költségvetése is hatalmas, és itt van Európa legfejlettebb közlekedési hálózata is. Ami azonban ennél is fontosabb: London nem az Egyesült Királyság, és még csak nem is Európa. London a világ egyik legsokoldalúbb városa, ahol
a lakosság 40 százaléka valamilyen etnikai kisebbséghez tartozik,
míg ugyanez a szám az Egyesült Királyság egészében 16 százalék.
Nem véletlen, hogy kampányában Khan az egyszerű lakosokra akart hatni: a munkásosztályra, a pakisztáni sarki boltosra, a zsidó pékség tulajdonosára és a kelet-európai bevándorlók gyerekire. Aktivistáit is arra kérte: utcáról utcára, a zsinagógától a templomon át a mecsetig mindenkit keressenek fel, aki segítheti. A terve bevált.
Az egyszerű londoni lakosokat éppen az vonzotta Khanban, hogy olyan, mint ők. Nem gazdag, és nem befolyásos családból származik, mint konzervatív kihívója, Zac Goldsmith, hét testvérével együtt egy háromszobás önkormányzati lakásban nőtt fel Earlsfieldben, amely olyan, mint bármelyik másik londoni külváros: főutcával, viktoriánus házakkal és zöld parkokkal.
Khan szülei itt kaptak lakást, amikor Pakisztánból megérkeztek Nagy-Britanniába, a politikus
nagyszülei viszont még Indiából emigráltak Pakisztánba a szétválás után.
Az sem mellékes, hogy az új londoni polgármester nagycsaládban nőtt fel, hat fiú- és egy lánytestvére van, ő az ötödik gyerek. A körülményekre jellemző, hogy Khan 24 éves koráig ugyanabban az emeletes ágyban aludt, mint gyerekkorában, és 23 éves korában járt először külföldön.
A varrónőként dolgozó édesanya és a buszsofőr édesapa hamar megtanították arra, hogy Londonban csak kemény munkával lehet érvényesülni.
„Az édesapám minden lehetőséget megragadott arra, hogy dolgozzon. Ha túlórázhatott, boldogan vállalta.
Az édesanyám otthon varrt, miközben minket nevelt, főzött, és vezette a háztartást”
– mesélte egy interjúban.
„Úgy nőttem fel, hogy a szüleim állandóan dolgoztak, így, ahogy lehetett, én is munkát vállaltam. Szombatonként újságokat hordtam ki, később pedig nyaranta építkezéseken dolgoztam” – tette hozzá.
Khan gyerekkorában azt is megtapasztalhatta, mennyire nem voltak könnyű helyzetben a bevándorlók gyerekei a hetvenes-nyolcvanas években. A helyi általános iskolába járt, ahol gyakori volt a verekedés, és a drogok sem voltak ismeretlenek. Maga Khan is elismerte, hogy kemény iskola volt, ahol meg kellett tanulni érvényesülni. Nem véletlen, hogy minden testvére bokszolni járt, így megtanulták megvédeni magukat. Ő azonban inkább a focit és a krikettet szereti.
A későbbi jogász és közlekedési államtitkár számára
a rasszizmus sem volt ismeretlen.
Édesapját gyakran csak „paki Mikulásként” emlegették az utasok, és őt is gyakran zaklatták, a focimeccseken különösen. Ezért az is előfordult, hogy testvéreivel használniuk kellett a boksztudásukat.
Khan a középiskolában kémiát, biológiát és matematikát tanult, mert fogorvos akart lenni, de az egyik tanára meggyőzte, hogy jogi pályán a helye, mert nagyon jól érvelt az órákon. Így az Észak-londoni Egyetemre iratkozott be, ahol
tudatosan választotta az emberi jogi szakot.
Jól tette, hiszen 1997-ben már partner lett abban az ügyvédi irodában, ahol három évvel korábban bojtárként kezdte. A pályát 2004-ben, a politika kedvéért hagyta el, és egy év múlva megválasztották Tooting parlamenti képviselőjének.
A politikus identitásában fontos szerepet játszik az iszlám. A vallás előírásai szerint nem iszik alkoholt, napi ötször imádkozik, és disznóhúst sem fogyaszt, ugyanakkor önmagát legfőképpen londoniként jellemzi. Programjában éppen ezért fontosnak tartja, hogy a főváros lakóinak mindennapi életén javítson, de azt is elismerte, hogy már az elmúlt évtizedekben óriási változások történtek a metropoliszban.
„A két lányom, Anisah és Amarrah most 16 és 14 évesek, és ugyanott nőttek fel, ahol én és a feleségem.
Soha nem zaklatták őket, soha nem nevezték őket pakinak, soha nem érte őket hátrány a származásuk miatt.
Ez bizonyítja, milyen messzire jutottunk” – mondta.
Khan ennek ellenére nem kerülhette el, hogy muszlim hite miatt támadják a kampányban. A Sunday Times februárban azt írta, hogy Khan négyszer is találkozott egy csoporttal, amelyet egy, az al-Kaidához köthető hitszónok támogatott. Az Evening Standard pedig arról cikkezett, hogy Khan volt sógora szélsőségesek rendezvényein vett részt a kilencvenes években.
A párizsi és brüsszeli merényletek után – amelyekről a londoniaknak azonnal a 2005-ös terrortámadások jutottak eszükbe – a jelöltnek még nehezebb volt megbirkóznia az előítéletekkel. Khan ennek ellenére mindig azt állította, ragaszkodik a hitéhez, de megvan a véleménye azokról, akik az iszlámot ürügyként használják fel az erőszakra.
Arról már maga a politikus beszélt egy korábbi interjúban, hogy politikai pályafutása alatt többször is támadták az iszlám szélsőségesek térhódítása miatt. Tony Blair miniszterelnökkel sem volt túl jó a viszonya, a londoni támadások tízéves évfordulóján például arról beszélt: néhány nappal a robbantások után a kormányfő behívta őt és még három muszlim képviselőtársát a Downing Street 10.-be, ahol azt mondta, ami történt, az ő felelősségük is. Khan tiltakozott.
Én sem hibáztatlak téged a Ku-Klux-Klan miatt, akkor te miért hibáztatsz minket a londoni robbantásokért?”
– emlékezett vissza a történtekre a polgármester. (A beszélgetés két másik résztvevője szerint ugyanakkor ilyen beszélgetés nem hangzott el köztük és Blair között.)
Ironikus módon ugyanazok a muszlim szélsőségesek, akiknek a támogatásával vádolják, 2013-ban megfenyegették Khant, amiért
támogatta az egyneműek házasságát kimondó törvényt.
Bulvárlapok szerint egy bradfordi mecset imámja még fatvát is kiadott ellene, és kijelentette, hogy a politikus „már nem muszlim”. A rendőrség akkor arra kérte Khant, hogy erősítse meg a személyes védelmét.
A munkáspárti politikus azonban továbbra is azt állítja, hogy a vallása csak egyik része a személyiségének.
„Londoni vagyok, brit vagyok, angol vagyok, ázsiai származású, pakisztáni örökséggel. Apa vagyok, férj vagyok, Liverpool-drukker vagyok, munkáspárti vagyok, és muszlim vagyok” – jellemezte magát egyszer Khan, akinek most még hozzá kell tennie: polgármester vagyok.