Halálos baleset történt csütörtök délután három óra előtt az A8-as autópályán, Peterskirchen közelében. A három járművet is érintő balesetben osztrák lapértesülések szerint egy magyar nő életét vesztette, és többen megsérültek.
A balesetet egy osztrák, alsmünsteri kamionsofőr okozhatta, aki nem vette észre, hogy útépítési munkálatok miatt jelentős torlódás alakult ki az autópályán, és a nyerges vontatóval közel 80 kilométeres sebességgel csapódott egy magyar rendszámú személyautóba – írja a Nachrichten.at.
A lap szerint ezzel szabályos présbe szorította járművet,
az autó beszorult az előtte haladó, szintén magyar furgon alá, majd a motorterében tűz ütött ki.
A furgon 27 éves sofőrje is megsérült a balesetben. A ronccsá tört személyautó egyik utasa,
egy 50 éves nő azonban a helyszínen meghalt,
három utastársa pedig megsérült. Az áldozatokat hidraulikus emelővel szabadították ki a helyszínre érkező tűzoltók, majd a négy sérültet egy riedi kórházba szállították – állapotukról egyelőre nincs információ.
Kerestük a bécsi magyar nagykövetséget, a telefont azonban senki sem vette fel. Levélben érdeklődtünk a magyar külügyi tárcánál is a baleset körülményeiről, a sérültek állapotáról - a minisztérium pedig megerősítette a halálos áldozatról szóló híreket.
Mint írták, a négy magyar állapota stabil, a bécsi nagykövetség konzuli hivatala pedig felvette a kapcsolatot velük, illetve az osztrák hatóságokkal, és minden segítséget megad a sérülteknek. Az ütközés körülményeit az osztrák rendőrség vizsgálja ki.