A hírek szerint az FBI azután kezdi újra a nyomozást Hillary Clinton e-mailjei ügyében, hogy lefoglalták a demokrata elnökjelölt közeli munkatársa, Huma Abedin és válófélben lévő férje, Anthony Weiner elektronikus eszközeit.
Weiner ellen ugyanis nyomozás folyik azzal a gyanúval, hogy szexuális tartalmú üzeneteket küldött egy 15 éves lánynak – számolt be a brit Independent.
Clintont is megkérdezték arról, ez-e a nyomozás újraindításának az oka. „Én is csak találgatni tudok” – felelte a politikus az NBC News tudósítása szerint. Ugyanakkor biztos benne, hogy az új vizsgálat sem végződik más eredménnyel, mint a korábbi.
Clinton hangosan felnevetett, amikor arról kérdezték, tönkreteheti-e a kampányát a vizsgálat. „Azt hiszem, az emberek már régen kialakították a véleményüket az e-mailek ügyében” – válaszolta.
Az NBC News szerint ez ugyan valóban igaz, kérdés azonban, hogy mit derít majd ki az FBI.
A Fox News exkluzív értesülése szerint James Comey, az FBI igazgatója éppen az elnökválasztással indokolta, hogy miért tájékoztatták a Kongresszust a nyomozás újraindításáról, ez ugyanis nem szokás.
Anthony Weinernek egyébként nem ez az első sextinges botránya, emiatt kellett 2011-ben távoznia a Kongresszusból, ahol hét cikluson keresztül képviselte New York 9. választókerületét, és 2013-ban emiatt bukott el polgármesteri kampánya is – emlékeztetett a People.
Az 52 éves politikus 2010-ben vette el Abedint, akitől egy fia született, de a legújabb botrány kirobbanása óta a pár külön él.