Huszonkét csecsent vett őrizetbe az osztrák rendőrség

Vágólapra másolva!
Több mint húsz csecsen állampolgárt vett őrizetbe az osztrák rendőrség Bécs egyik városrészében. Az akcióban fegyvereket és lőszereket is lefoglaltak.
Vágólapra másolva!

Helyi lakosok bejelentése alapján 22 csecsent vett őrizetbe péntek este az osztrák rendőrség Bécs Floridsdorf városrészében. Az akcióban egy gépfegyvert, egy pisztolyt és lőszereket is lefoglaltak.

A gyanúsítottak azt mondták, hogy "sétálnak", illetve esküvőt ünnepelnek. A pisztolyt és a gépfegyvert a rendőrök a hóban találták meg. A helyszínre kihívták a bécsi rendőrség kommandósait is.

A 25 és 55 év közötti férfiakat mind őrizetbe vették a helyszínen.

Az osztrák belügyminisztérium közleménye szerint az őrizetbe vételek

nem terrorcselekmény, hanem más bűncselekmény miatt

történtek, a háttérben pedig csecsen bűnszervezetek rivalizálása állhat.

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter elmondta: büszke azokra az állampolgárokra, akik a bejelentést tették. Úgy fogalmazott, hogy a lakosok követték a hatóságok felszólítását, miszerint olyan társadalomra van szükség, amely nem félrenéz, hanem odafigyel.

"A bejelentés alapján őrizetbe tudtunk venni 22 csecsent, akiknél több fegyver, köztük egy gépfegyver is volt. Kiválóan működött a végrehajtó hatalom és a civiltársadalom együttműködése" - jelentette ki Sobotka.

A rendőrség kutyákkal átkutatta a gyanúsítottak által használt több gépkocsit. Az ügyben megindult a nyomozás, jelenleg az előállítottak kihallgatása folyik.

A bécsi rendőrség szóvivője korábban arról adott tájékoztatást, hogy az osztrák büntető törvénykönyv 246. paragrafusa értelmében államellenes összeesküvés gyanújával indult eljárás.