A török kormányfő közleményében azt írta: "Állítólagos európai barátaink, akik minden alkalommal demokráciáról, szólásszabadságról és emberi jogokról beszélnek, ebben az esetben megbuktak a vizsgán. Az ehhez hasonló esetek segítenek abban, hogy közelről megismerjük igaz barátainkat és ellenségeinket" – tette hozzá.
A török kormányfő köszönetet mondott az ellenzéki pártok elnökeinek a kormánypárt iránt mutatott szolidaritásukért. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szombaton visszamondta összes külföldi programját. A török miniszterelnök szerint a történtek még jobban megerősítik országa egységét.
Sayan Kaya előzőleg Németországban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazásról tartott nagygyűléseken vett részt. Miután Hága visszavonta a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgép leszállási engedélyét, Sayan Kaya autóval utazott Rotterdamba, ahol mindketten egy szombatra meghirdetett kampányrendezvényen szólaltak volna fel.
A családügyi minisztert a török konzulátustól 30 méterre állították meg a rendőrök, és
a konvojt a holland rendőrség visszakísérte a német határhoz.
Fatma Betül Sayan Kaya végül vasárnap a Köln-Bonn repülőtérről különgéppel utazott haza Isztambulba.
A török külügyminisztérium szombaton bejelentette, "biztonsági okokból"
lezárták az ankarai holland nagykövetség és az isztambuli főkonzulátus bejáratait és kijáratait,
de hasonló intézkedéseket hoztak a holland ügyvivő és a főkonzul rezidenciájánál is. A tárca közlése szerint bekérették a külügyminisztériumba a holland ügyvivőt, és közölték vele:
"egy ideig" nem kívánatos, hogy a nagykövet visszatérjen állomáshelyére.
Letépték a holland zászlót az isztambuli főkonzulátus épületéről
Felmászott egy tiltakozó vasárnap Isztambulban a holland főkonzulátus épületének tetejére, letépte a holland lobogót, és egy török zászlót tűzött a helyére.
A televíziós felvételeken jól látható, amint egy férfi az épület tetején állva azt kiabálja, hogy Allah akbar (Allah a leghatalmasabb). A konzulátus előtt török zászlókat lengető férfiak kis csoportja eközben hangosan szidta Hollandiát, egyebek között azt kiabálva, hogy "rasszista Hollandia".A rendfenntartó erők nem avatkoztak közbe, meg sem próbálták megakadályozni a férfit, hogy a szomszédos házakról átmásszon a konzulátusra.
A Dogan hírügynökség beszámolója szerint fél órával az incidens után, délután egy óra körül a török zászlót visszacserélték az eredeti holland lobogóra.
Hűtené a kedélyeket a holland kormányfő
A holland miniszterelnök igyekszik "lehűteni" a Törökországgal kialakult diplomáciai vitát, amely azt követően lángolt fel, hogy a holland hatóságok
nem engedték meg két török miniszternek, hogy részt vegyen egy rotterdami kampányrendezvényen
szombaton.
Mark Rutte a NOS közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában vasárnap kijelentette, hogy Hollandia a visszafogottabb fél szeretne lenni a vitában. "Ha ők fokozzák a feszültséget, kénytelenek leszünk válaszolni, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy lehűtsük a kedélyeket" - fogalmazott.
A kormányfő hozzátette:
Hollandiának évek óta nem volt ilyen komoly diplomáciai nézeteltérése egyetlen országgal sem.
A diplomáciai vita nyomán kisebb csetepaté volt a rotterdami török konzulátusnál, ahol tüntetők üvegekkel és kövekkel hajigálták a rendőröket. A tiltakozó csoportot vízágyúval sikerült feloszlatni, 12 embert őrizetbe vettek vasárnapra virradó éjszaka.
A török külügyminiszter, miután nem tudott belépni Hollandia területére, a franciaországi Metz városba utazott, és egy ottani nagygyűlésen mond beszédet.
Mark Rutte kiemelte:
Hollandia nem enged a zsarolásnak.
A kormányfő szerint azért volt kénytelen megakadályozni, hogy a két török politikus belépjen az ország területére, mert Törökország korábban szankciókkal fenyegette meg Hollandiát.
Rutte azt is elmondta: az a legnagyobb baj, hogy Törökország azt állítja, török állampolgárokat akar megszólítani a hollandiai kampányrendezvényeken. Viszont valójában holland állampolgárokról van szó, akik valószínűleg Törökországban is rendelkeznek még szavazati joggal.
Hollandiában szerdán tartanak parlamenti választásokat. A hollandiai kampány egyik központi témája a holland identitás kérdése, valamint az állam viszonyulása a bevándorlókhoz és az iszlámhoz. Mark Rutte pártjának legfőbb riválisa Geert Wilders bevándorlásellenes Szabadságpártja