Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Honnan származik a robot szó? Karel Čapek kiváló cseh író találta ki. Már akkor science fiction műveket írt, amikor ez az elnevezés még nem is létezett. 1920-as drámájában, aminek a címe R. U. R. (Rossumovi Univerzální Roboti) szerepel először a robot szó. Csehül, szlovákul, lengyelül a robota szó azt jelenti: szolgamunka, rabota oroszul: munka. Még csak a fantázia világában léteztek ezek a gépek, és már akkor is világos volt, hogy arra valók, hogy az ember helyett dolgozzanak, a nevüket is innen kapták.
De mit csináljon az ember, ha a gép dolgozik helyette?
Az utóbbi száz évben ez a kérdés valahogy mindig megoldódott, viszont most felbukkant a láthatáron egy olyan fejlesztés, amely óriási katasztrófát okozhat.
A köztudatban még mindig az él, hogy a „textilipari összeszerelés", magyarul a ruhák megvarrása temérdek emberi munkaerőt igénylő folyamatát Kínában intézik szorgos kezek. Ez már az utóbbi időben egyáltalán nem így van, Indiában, Pakisztánban, Bangladesben negyedannyiba kerül az emberi munkaerő, mint az átalakulóban lévő Kínában.
Egy indiai varrónő több száz társával egy hatalmas csarnokban dolgozva a nyolcórás munkaideje alatt 400 gombot varr fel jól hangzó márkanevű, Európában méregdrágán árult ingekre.
Ezzel a munkával havi száz dollárt keres, és nem elégedetlen az életével.
Mivel nem olvassa a Financial Timest, így nem értesült róla, hogy az ő lakóhelyétől sok ezer kilométerre, az USA Atlanta nevű városában nála sokkal jobban megfizetett mérnökök olyan robot fejlesztésén dolgoznak, amely önállóan meg tud varrni egy inget.
Pedig a Financial Times hírt ad róla, hogy létezik már ilyen robot, csak egyelőre nagyon magas az előállítási költsége.
Amíg nem sikerül olcsón, nagy tömegben szabásra-varrásra alkalmas robotokat előállítani, addig az indiai varrónőknek nem kell aggódniuk a megélhetésük miatt.
Az autóiparban már lezajlott az automatizálás forradalma, és beláthatatlan távlatokat nyit meg, ha ugyanez megtörténik a textiliparban is.
Ázsiában és Afrikában hónapról hónapra fiatal és képzetlen emberek milliói jelennek meg a munkaerőpiacon, és ha nem lenne a viszonylag alacsony technológiai szinten tartott, szinte manufakturálisan működő könnyűipar, akkor óriási társadalmi feszültséget kellene kezelni az adott országok kormányainak.
Minden iparágban kiváló szakemberek ezrei dolgoznak fejlesztési projekteken, de meg kell barátkozni a gondolattal, hogy bizonyos technológiai fejlesztések készületlenül érhetik a társadalmat. Például harminc éven keresztül fejlődtek Indiában a nagy IT-cégek, aztán a felhőalapú rendszerek bevezetése azzal járt, hogy sokan váltak munkanélkülivé ebben a szektorban is.
Banglades teljes exportjának 82 százalékát ruhák teszik ki, ezt a lakosság 2,5% állítja elő,
de mivel Banglades a föld nyolcadik legnépesebb országa, és 160 millió lakója van, a textiliparban 4 millióan dolgoznak. Ha a technológiai fejlődés elér oda, hogy robotok varrják a ruhákat, és a nagy cégek nem helyezik ki a termelésüket Bangladesbe, akkor könnyű elképzelni, hogy mekkora traumát okozhat ennek az országnak az export 82 százalékának elvesztése és 4 millió új munkanélküli.
Egyelőre csak elméleti lehetőségekről van szó. Az autógyártásban a jobbára fémből készült, a térfogatukat megtartó alkatrészeket könnyű robotokkal mozgatni. Ezzel szemben egy egyszerű pamutpóló nem tartja meg az alakját, elhajlik, összegyűrődik. Igen költséges olyan robotot készíteni, amely képes megbirkózni azzal a feladattal, hogy pontosan mozgat egy pamutpólót. Viszont egy ügyes kezű, gyakorlott varrónőnek ez semmilyen problémát nem okoz, egy „ósdi", 19. századi találmány, az elektromos árammal hajtott varrógép segítségével percek alatt megvarr egy pólót.
A varrásra képes robotnak „látnia" kell, hogy mi történik a munkadarabbal, és adott esetben igazítania rajta.
A fejlesztési munkák most ott tartanak, hogy megfelelő kamerák segítségével a robot önállóan tudja korrigálni a saját munkáját.
A divatcégeknek hatalmas előnyük származna abból, ha versenyképes áron lehetne robotokkal megvarratni a ruhákat. A jelenlegi helyzetben nagy tételben rendelnek egy távoli országból, és számolniuk kell a szállítás idejével és költségeivel is. A divat kiszámíthatatlan, könnyen változik, és ha a robotokkal dolgozó üzem közel lenne az eladás helyéhez, akkor kis tételben ki lehetne próbálni, mekkora sikere van egy-egy modellnek, és ennek megfelelően gyártani belőle még, vagy megpróbálkozni valami mással.
A robotokkal dolgozó divatipar gyorsabban tudná követni a vásárlói igényeket: kis tételekben rendelni és rövid leszállítási határidővel.
Ez a fajta működés azonban még messze van, optimista becslések szerint húsz évnyire, de az is lehet, hogy ugyanolyan science fiction, mint Karel Čapek drámájában az embereket kiszolgáló gépek. A valóság viszont továbbra is az, hogy a világszerte a plázákban irreális áron megvásárolható márkás ruhákat ugyanúgy, mint a hipermarketekben kapható olcsóbb árukat az a becslések szerint 27 millió varrónő varrja meg Indiában, Pakisztánban és Bangladesben, akik havi 100 dollárt keresnek.
