Az IMF 5,5 millió bevándorlót akar Spanyolországba

Ceuta, 2018. július 26. Európába igyekvő fekete-afrikai illegális bevándorlókat felügyel egy spanyol rendőrök, miután a migránsok Marokkóból átjutottak a határkerítésen a spanyol fennhatóságú Ceutába 2018. július 26-án. Hajnalban mintegy 400 migráns szökött át a határkerítésen a Gibraltári-szorosnál levő észak-afrikai spanyol enklávéba az emberáradatot feltartóztató spanyol és marokkói biztonsági erők igyekezete ellenére. Az illegális határátlépés során legkevesebb tizenkét spanyol polgárőr és öt határsértő megsebesült. (MTI/EPA/Reduan)
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint annak érdekében, hogy Spanyolország finanszírozni tudja a nyugdíjrendszerét, 5,5 millió bevándorlót kell befogadjon, noha a spanyol fiatalok 34%-a munkanélküli. Az országban amúgy él már 4,6 millió bevándorló hátterű.
Vágólapra másolva!

A francia állampolgárságú Christine Lagarde által vezetett Nemzetközi Valutaalap szakértőinek a véleménye alapján

a mediterrán ország 2050-ig nagyjából 5,5 millió embert kell fogadjon,

azért, hogy ellensúlyozni tudja az őshonos lakosság elöregedését, és ezáltal fenntarthatóvá váljon a nyugdíjrendszere - írja az El Mundo című spanyol lap.

Európába igyekvő fekete-afrikai illegális bevándorlók a spanyol fennhatóságú Ceutába Forrás: MTI/EPA/EFE/Reduan

Csakhogy hivatalos statisztikai adatok alapján

a Spanyol Királyságban 3,5 millió regisztrált munkanélküli van,

a valós szám pedig ennél is nagyobb lehet.

Ráadásul

a fiatalkorúak körében a munkanélküliségi ráta 34%,

a teljes munkaképes korú népesség körében pedig 16,1%.

Az országban már él 4,6 millió migrációs hátterű személy,

akik döntően Latin-Amerikából, Marokkóból és Romániából származnak.

2011-ben még 5,8 millió külföldi élt ott, de a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt sokan áttelepültek Németországba, illetve Nagy-Britanniába.

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) az adatai alapján csak az idén nagyjából 25 ezer illegális bevándorló érkezett Spanyolországba, ami féléves bontásban tavalyhoz képest

350%-os növekedést jelent.

Emiatt meg kellett nyitni a mediterrán királyság első migránstáborát.

A migránsok számának a rendkívüli növekedése elsősorban az erősen bevándorláspárti Pedro Sánchez vezette új szocialista miniszterelnök intézkedéseinek „köszönhető".

A becslések értelmében

a marokkói határon legalább 50 ezer afrikai várakozik arra, hogy spanyol földre léphessen.

Migránsok a spanyol-marokkói határ közelében:

A társadalmi biztosításokért felelős új baloldali államtitkár, Octavio Granado szerint

A konzervatív Néppárt (PP) szerint hazájuk képtelen arra, hogy afrikaiak millióit fogadja be.

Joseph Borrell, az ország külügyminisztere – aki korábban az Európai Parlament elnöke is volt - viszont azt mondta, hogy Európának feltétlenül szüksége van minél több bevándorlóra, mivel rendkívül alacsony a születési ráta a kontinens több országában, és csak a bevándorlás révén lehet fenntartani a mostani életszínvonalat.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!