Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
2018 áprilisában az Etiópiát irányító pártszövetség, az EPRDF – engedve a három éve zajló tüntetéseknek – belső reformra szánta el magát, és az akkor 41 éves Abij Ahmadot választotta meg miniszterelnöknek. Abij radikális reformfolyamatot indított el az országban mind politikai, mind gazdasági területen, amelyek központi elemei a piacok liberalizálása, a demokratizáció erősítése, a külkapcsolatok újjászervezése és az ellenzéki – esetenként terroristának bélyegzett – csoportokkal való kiegyezés voltak – írta legfrissebb elemzésében a Migrációkutató Intézet.
Dacára az elmúlt hónapok földcsuszamlásszerű etiópiai változásoknak, e kelet-afrikai ország politikai és migrációs helyzete továbbra sem kapott érdemi figyelmet Magyarországon. Pedig Etiópia regionális nagyhatalom, kulcsszerepet játszik a térségből Európa és Közel-Kelet felé irányuló bevándorlás fékezésében.
Az országban jelenleg 928 ezer nemzetközi és 2,8 millió belső menekült él,
és számuk a környező államok fegyveres konfliktusai (Dél-Szudán, Szomália), elnyomó rezsimjei (Eritrea), illetve az Etiópián belül felerősödő etnikai összecsapások következtében napról napra növekszik. Éppen ezért az ország tartós politikai instabilitása súlyos következményekkel járhat az Európai Unió és benne hazánk számára is – állapította meg az intézet.
A mai Etiópia területe története során mindig is a népek átjáróházául szolgált, és nem volt ez másképp az elmúlt évtizedekben sem. A folyamat különösen a császárság 1974-es bukása, majd az azt váltó Átmeneti Katonai Kormányzat (DERG) rémuralma után erősödött fel. Az ország különböző szegleteiben (a mai Eritrea, Tigráj, Szomália Régió, Orómia) fellángoló fegyveres ellenállási mozgalmak tovább erősítették az elvándorlást. Mindeközben ezzel ellentétes irányú folyamatok is zajlottak, és a környező országokból – elsősorban Szomáliából – is tömegesen érkeztek menekültek az Etióp-magasföldre.
A menekültügyi válság az 1980-as évek közepén tomboló aszály idején érte el a mélypontját, amikor a harcoknak és a kormányzati intézkedések diszkriminatív jellegének köszönhetően százezrek haltak éhen, és további százezrek menekültek el az országból.
A különféle becslések szerint 1990-ben már 1,35–1,69 millió etióp lakott országán kívül,
zömében Szudánban (940 000), Szomáliában (460 000) és Szaúd-Arábiában (60 000). Az EPRDF 1991-es hatalomra kerülése után aztán megindult a konszolidáció és a gazdasági újjáépítés, melyek eredményeit mutatta, hogy 2000-re a Pew Research adatai szerint az etióp diaszpóra létszáma 400 000 főre csökkent – olvasható az elemzésben.
Az új évezredben aztán ismét nőni kezdett a külföldön élő etiópok száma, egyrészt az EPRDF fokozottan autoriterré váló irányítása miatt, amely különösen a 2005-ös választásokat kísérő fegyveres összecsapásokban csúcsosodott ki, másrészt a gazdasági egyenlőtlenségek miatt, amelyek egyre több fiatalt csábítottak el az országból. Egyes területeken egyenesen a „migráció kultúrája” alakult ki, amelynek keretében az adott közösségek el is várták a fiataloktól, hogy próbáljanak szerencsét külföldön. Mindezeknek köszönhetően 2017-re ismét 800 000 főre nőtt az etióp diaszpóra létszáma.
A folyamatot földrajzi átrendeződés is kísérte:
a legnagyobb közösség az Egyesült Államokban alakult ki 220 000 fővel, de jelentős etióp diaszpóra található Szaúd-Arábiában (150 000), Izraelben (70 000), Kanadában (30 000) és Olaszországban (30 000) is.
Bár egyes vélemények szerint ezek az adatok messze elmaradnak a valós számoktól, és csak az USA-ban egymillió etióp él, az arányok és trendek a Pew adatai alapján is jól érzékelhetőek. A statisztikákat azért is kell kellő kritikával kezelnünk, mert az etiópok egy része – tekintettel arra, hogy a határ túloldalán, Eritreában is ugyanazok a népcsoportok élnek – eritreainak vallja magát, mivel így nagyobb eséllyel bírálják el pozitívan menedékkérelmüket.
A nairobi Sahan Research kutatásai alapján például az elhíresült calais-i „Dzsungelben” a magukat eritreaiaknak vallók legalább fele etióp volt. A Magasföldről kiinduló migráció jelentős része illegális útvonalakon keresztül zajlik. Ezek közül az egyik Szudánon és Líbián, illetve újabban Marokkón át Nyugat-Európa és Észak-Amerika felé tart, a másik az Ádeni-öblön keresztül a Perzsa-öböl államaiba. Jelenleg az utóbbi útvonal a frekventáltabb. Ennek egyik fontos oka, hogy ez az irány olcsóbb: az Ádeni-öblön való átkelés például egyes beszámolók szerint pár száz dollárba kerül.
Miközben a politikusok és a közvélemény sokat foglalkoznak a Földközi-tengerbe fulladt szerencsétlenek sorsával, jóval kevesebb figyelem fordul az Ádeni-öböl felé, ahol szintén ezrek pusztulnak el. És akkor még nem beszéltünk arról, milyen helyzet vár az útra kelőkre a polgárháborús Jemenben. Mindezt azért is érdemes észben tartanunk, mert rámutat az etióp gazdasági csoda kétarcúságára:
miközben milliók emelkednek ki a mélyszegénységből, és rohamosan bővül az etióp középosztály, egyesek számára a kitörést és a jobb élet reményét továbbra is az elvándorlás –
gyakran csalókának, sőt tragikusnak bizonyuló ígérete – jelenti, és évente tízezrek kockáztatják meg a veszélyes sivatagi és tengeri utakat.
Afrika szarvának ellentmondásos viszonyait jól jellemzi, hogy miközben tömegek igyekeznek elhagyni Etiópiát, mások komoly kockázatot vállalnak annak érdekében, hogy eljussanak oda. És valóban, összehasonlítva a szomáliai, dél-szudáni vagy eritreai helyzettel, Etiópia – legalábbis a legutóbbi időkig – a stabilitás szigetének számított Kelet-Afrikában. Visszakanyarodva a történeti perspektívákhoz, 1990-ben az ország még 1,16 millió külföldi – zömében Szudánból, Eritreából és Szomáliából érkezett – menekültnek nyújtott menedéket.
Az ezredfordulóra ez a szám 610 000-re csökkent, majd
2017-re – nagyrészt a dél-szudáni polgárháborúnak, illetve a térséget sújtó aszályoknak köszönhetően – ismét 1,2 millióra kúszott fel, amiből 890 000 fő számított menekültnek.
Ezeknek az embereknek a zöme is az előbb említett három országból származott, és jelenleg kicsi az esély arra, hogy belátható időn belül hazatérhessenek – olyannyira, hogy számuk az előző évhez képest 12 százalékkal nőtt.
A Sahan kutatásából kiderül, hogy az Afrika szarván működő szervezett bűnözői csoportok számára maguk az emberek váltak árucikké: gyakori eset, hogy az embercsempész-hálózatok segítségét igénybe vevőknek az elején nem kell fizetniük a szolgáltatásért, melyet a bűnözők/közvetítők ingyen ajánlanak azzal a feltétellel, hogy a törlesztést az utazás során kell megkezdeni. Ez jobb esetben azt jelenti, hogy a vidékről Addisz-Abebába érkezők a csempészek által kiközvetített munkákban dolgozva (szállodai hordárokként, éttermi felszolgálókként, mosogatókként) gyűjtik össze a Szudánba jutáshoz szükséges összeget.
A migránsok munkabért természetesen nem látnak, csak szállásban és minimális élelemben részesülnek.
Amint a szükséges összeget a csempészek begyűjtötték, továbbszállítják őket Szudán felé.
Bár ez a modell sem mentes a kizsákmányolástól, hiszen egyenlő a kényszermunkával, ez még mindig a kevésbé kegyetlen módja a költségek előteremtésének, mint a prostitúcióra kényszerítés vagy az otthon maradó családtagok nyílt zsarolása, ami szintén jellemzi az északra vezető utat uraló bűnözői csoportok módszereit – írta a Migrációkutató Központ.
Etiópia jövője nem csupán a kelet-afrikai térség, de a tágabb kontinentális – és globális – kontextus szempontjából is meghatározó. Ezt jól jelzi, hogy 2016 októberében még a Nílus vízhozamának megosztása körüli viták miatt Addisz-Abebával eredendően ellenséges egyiptomi külügyminisztérium tisztviselői is azt mondták, hogy Etiópia stabilitása kulcskérdés az arab ország számára; olyannyira, hogy mindennél fontosabb annak megakadályozása, hogy a kelet-afrikai államban komoly válság törjön ki.
Az onnan induló menekülthullámnak ugyanis nem csak a régióra nézve lennének beláthatatlan következményei.
Az irreguláris etióp migránsok még normál esetben is elérik Európát és hazánkat: a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal adatai alapján 2016-ban Etiópia adta származási országként a negyedik legnagyobb kérelmezői csoportot a szubszaharai államok közül, megelőzve a Kongói Demokratikus Köztársaságot vagy Szudánt.
Mindezt figyelembe véve a külső szereplőknek – beleértve az EU-t és hazánkat – alapvető érdeke, hogy az etióp folyamatok pozitív irányba fejlődjenek, és ehhez minden lehetséges támogatást meg kell adni az új kormányzatnak. Ugyanakkor arra is készen kell állnunk, ha a reformok kudarcot vallanak, és egy elhúzódó válság alakul ki Afrika szarván, mert az nem csupán a kontinens, de a tágabb régió számára is komoly kihívásokat tartogathat – zárul az elemzés.
