Lövések hallatszottak a Sherman Oaks negyedben, Los Angelesben helyi idő szerint péntek délután fél négykor – adta hírül az amerikai NBC televízió. Az egyik családi házból lehetett hallani a dörrenéseket, ahol a Bors információi szerint
egy 70 év körüli, magyar származású férfi élt, A. Tamás.
A szomszédok azonnal hívták a rendőrséget, kiszállt a SWAT különleges egység és túsztárgyalók is. A férfi elbarikádozta magát, a rendőrök csak négy óra elteltével tudtak a házába biztonságosan behatolni. Bent már csak a holttestét találták meg. A jelek szerint fegyverrel, önkezével vetett véget az életének. Az NBC úgy értesült, hogy az elkövető egyedül volt otthon, az indítékai egyelőre nem ismertek.
A férfi családja azt mondta a hatóságoknak, hogy Tamás problémás természetű volt.
Őszinte részvétünk a családjának, reméljük, ki fog derülni, hogy mi történhetett. Nagyon megdöbbentett minket ez az egész, nem ilyen embernek ismertem meg Tamást
– mondta ugyanakkor az áldozat egy kint élő barátja a Borsnak.