Megszünteti a határellenőrzést Ausztria több szomszédos országgal

Koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség Tirol Ausztria  határ ellenőrzés
Egy sofőrt ellenőriznek az osztrák rendőrök 2020. márciusában Soeldenben.
Vágólapra másolva!
Ausztria a szomszédos országok közül Svájccal, Liechtensteinnel, valamint a keleten szomszédos országokkal lát esélyt arra, hogy a közeljövőben megszüntessék a határellenőrzéseket - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár szerdán az osztrák kormány ülését követően.
Vágólapra másolva!

Kurz elégedettségét fejezte ki azzal összefüggésben, hogy

június 15-étől megszűnik a határellenőrzés az osztrák-német határszakaszon.

Hangsúlyozta: jelenleg azon dolgoznak, hogy Svájccal és Liechtensteinnel is megszülessen a megállapodás a határnyitásról.

Osztrák rendőr ellenőriz egy autóst március 17-én, Tirolban (képünk illusztráció) Forrás: AFP/Johann Groder

Szintén intenzív tárgyalásokat folytatnak a szomszédos keleti országokkal - tette hozzá.
Nem lát esélyt ugyanakkor a kancellár arra, hogy Olaszország irányába is megszűnjenek az ellenőrzések.

Június közepéig megnyílhat a csehek számára a szlovák és az osztrák határ

Június 8-ig vagy június 15-ig a csehek számára újra megnyílhat a szlovák és az osztrák államhatár - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök a Blesk hírportálon szerdán megjelent interjúban.

Arról, hogy mikor nyílhat meg a csehek számára a német és a lengyel határ is, Prága egyelőre nem tárgyal - tette hozzá. A német határt érintő konkrét kérdésre Babis leszögezte: ez ügyben azért nem folynak még tárgyalások, mert

Bajorországban ugyanis, amelynek hosszú a határa Csehországgal, jóval magasabb a koronavírusos fertőzések száma, mint Csehországban - mutatott rá a Blesk.

Babis azt tartaná ideálisnak, ha a cseh állampolgárok a nyári turistaszezonban nem utaznának külföldre, és otthon töltenék szabadságukat.

- mondta a kormányfő a lapnak. Szerinte ez is hozzájárulhatna a cseh gazdasági növekedés újraindításához.

Családja nyaralásával kapcsolatban Babis elmondta: azt tervezték, hogy az Indiai-óceánban fekvő Maldív-szigetekre utaznak, de azt az utazási iroda lefújta. Az új terv egy augusztusi görögországi kirándulás.

- jegyezte meg a kormányfő.

Csehország a koronavírus-járvány miatt március 16-án zárta le határait, majd április 27-én újra megnyitotta őket. A cseh állampolgárok kiutazását jelenleg elsősorban a szomszédos országok lezárt határai gátolják.

A cseh állam szintén feltételeket támaszt polgárai utazásai elé. Amennyiben egy cseh állampolgár mégis kiutazik külföldre, visszatértekor köteles négy napnál nem régebbi negatív koronavírustesztet felmutatni a határon. Ha ezzel nem rendelkezik, akkor két hétre házi karanténba kell vonulnia, amelyet a hatóságok ellenőriznek.