Namíbia 170 elefántot akar elárverezni

elefánt
Vágólapra másolva!
Namíbia 170 elefántot akar elárverezni az országot sújtó szárazság miatt és azért, hogy csökkentse a megnövekedett elefántpopulációt - közölte az ország környezetvédelmi minisztériuma szerdán.
Vágólapra másolva!

A tárca bejelentése szerint az aukcióra bocsátott elefántokat bárki megvásárolhatja, aki megfelel a szigorú szabályoknak, egyebek mellett biztosítani tudja a karantént és vadbiztos kerítéssel körbevett ingatlanon tudja elhelyezni az állatokat. A külföldi vásárlóknak azt is igazolniuk kell, hogy országuk állatvédelmi hatóságai engedélyezik az elefántok bevitelét.

A hivatalos statisztikai adatok szerint Namíbiában 1995-ben 7500 elefánt élt, 2019-ben viszont a populáció már 24 ezer példányból állt.

A megnövekedett populáció miatt nőtt az elefántok és emberek közötti incidensek száma is,

részben ezzel is indokolta a minisztérium a meghirdetett árverést.

Tavaly azonban az ország bejelentette, hogy fontolgatja a veszélyeztetett fajok globális kereskedelméről szóló megállapodásból való kivonulását, mivel szeretné megnövelni a trófeavadászatok számát és az élő állatok exportját. Mint jelezték, a bevételekből a veszélyeztetett fajok védelmét is finanszírozni tudnák.

2019-ben a súlyos aszállyal küzdő Namíbia ezer vadat adott el árverésen a nemzeti parkjaiból, köztük 500 bivalyt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!