Csehországban márciusban haltak meg a legtöbben

csehország, koronavírus
Védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak egy prágai szállodában, ahol koronavírussal fertőzött hajléktalanokat ápolnak 2021. március 1-jén.
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány több mint egy éve alatt most márciusban haltak meg a legtöbben Csehországban.
Vágólapra másolva!

A cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott kimutatása szerint

márciusban 5779 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben, ami mintegy 800-zal több, mint az eddig legtragikusabb decemberi adat.

Védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak egy prágai szállodában, ahol koronavírussal fertőzött hajléktalanokat ápolnak 2021. március 1-jén Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

A tavaly márciusban kirobbant járványnak március végéig 26 586 áldozata van.

A cseh egészségügyi szakembereknek az a meggyőződése, hogy a járványt csak az oltásokkal lehet véglegesen legyőzni.

A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig több mint félmillió ember kapta már meg a vakcina mindkét adagját, míg az első adagot 1,2 millióan.

Beoltanak egy nőt a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni szérumával egy prágai iskola tornatermében 2021. március 18-án Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

A járvány terjedése az utóbbi hetekben lassulást jelez.

Szerdán a laboratóriumi szűrések 7205 új igazolt fertőzést mutattak ki, 1600-zal kevesebbet, mint egy hete, és 1400-zal kevesebbet, mint kedden.

Míg a napi új fertőzések száma aránylag gyorsan csökken, a kórházak leterheltségének mérséklődése lassúbb.

Tény azonban, hogy a kórházakban kezelt betegek száma, valamint a súlyos eseteké is, hetek óta szintén folyamatos csökkenést mutat.

Védőmaszkos nő megy a keresztekkel telefestett prágai Óváros téren 2021. március 22-én Forrás: MTI/AP/Petr David Josek

- jelentette ki a cseh közrádióban Ladislav Dusek, az egészségügyi információk és statisztikák hivatalának igazgatója.