Két gát átszakadt Brazíliában, 18 ember meghalt, több ezren veszélyben - videó

Brazília, gát
Vágólapra másolva!
Két gát is átszakadt vasárnap Brazília északkeleti részén, a hatalmas mennyiségű víz a 22 ezres lakosságú Itambét fenygetei - írja az CTVNews. A november óta tartó esőzések miatt eddig tizennyolc ember halt meg, 16 ezer ember vált hajléktalanná, és további ezreket kellett evakuálni.
Vágólapra másolva!

A gátszakadás egy olyan régióban történt, amit eddig is heves esőzések sújtottak, és több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát. A mostani eset Jussiape és Itambe városokat érinti, a települések vezetői felszólították a lakoságot, hogy keressenek biztonságos helyet.

A november eleje óta tartó heves esőzések és az azt követő áradások

ötven várost érintenek, 18 ember meghalt, és több mint 16 000 ember vált hajléktalanná.

Csaknem húszezer embert kitelepítettek - írja az AP.

Bahia állam kormányzója azt nyilatkozta, próbálják kimenteni az embereket, akik házai tetején kerestek menedéket az ár elől. A rászorulóknak élelmiszert, matracokat és meleg ruhát osztanak.