GPS alapján kanyarodott a sínekre egy sofőr, amikor 160-nal jött a vonat

Bild 160-nal jött a vonat a sofőr még ki tudott szállni túlélte vonat vonatbaleset
Az éppen érkező gyorsvonat előtt még időben ki tudott szállni.
Vágólapra másolva!
GPS alapján kanyarodott a sínekre egy sofőr szombat este Vechelde településen Németországban - írja a Bild. A nő pontosan követte a navigációs rendszer utasításait, így a kelleténél hamarabb fordult balra és ott ragadt. Az éppen érkező gyorsvonat előtt még időben ki tudott szállni.
Vágólapra másolva!

Az eset szombaton este történt, amikor a nő túl szigorúan vette a GPS utasításait és hamarabb fordult balra, mint kellett volna. A sínekről azonban már nem tudott elhajtani, így sietve kiszállt a járművéből, még éppen időben. A Berlinből Karlsruhe-ba tartó gyorsvonaton 320 ember utazott, amely

160 kilométer/órás sebességgel érkezett az érintett szakaszra és elgázolta az autót, majd több száz méteren keresztül tolta maga előtt.

A vonaton senki sem sérült meg, a mozdonyvezető sokkot kapott. A Chevrolet totálkáros lett.

A helyszínre a tűzoltóság, a mentőszolgálat, a rendőrség és a Deutsche Bahn katasztrófavédelmi munkatársai is kiérkeztek, az utasokat egy másik vonatra ültették át.

Az első becslések szerint az anyagi kár körülbelül 750 ezer euró, vagyis

több mint 270 millió forint.

A Braunschweig-Berlin vasútvonalat órákra lezárták.