Látványos térképen az orosz csapatok helyzete és az elfoglalt területek

Ukrán válság 2022, orosz, ukrán, háború, Ukrajna, rom, romok, épület, Harkov
Harkiv, 2022. március 21. Tüzérségi támadások nyomán megrongálódott önkormányzati épület romjai Harkivban 2022. március 20-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában. MTI/EPA-PAP/Andrzej Lange
Vágólapra másolva!
Már 26 napja tart az orosz-ukrán háború, és az orosz csapatok a gyors győzelem helyett úgy tűnik, állóháborút kényszerülnek vívni a nyugati fegyverekkel ellátott ukrán védelmi erőkkel. Az oroszok három fronton indítottak támadást, ezek közül jelentős sikereket csak délen tudtak elérni, ahol már több stratégiailag fontos várost is elfoglaltak, Odesszát viszont egyelőre kikerülik, és nem is igazán tűnik úgy, mintha meg akarnák szerezni. Keleten a konfliktus kezdete óta folyamatosan támadás alatt álló Harkovot még mindig nem vették be az oroszok, akárcsak az ukrán fővárost. Kijevnél megtorpant az offenzíva, egyelőre távol vannak attól az oroszok, hogy elfoglalják, hiszen eddig körbevenni sem sikerült. Bár folyamatosan támadják.
Vágólapra másolva!
Forrás: liveuamap.com