Megölte és saját kertjében ásta el élettársát egy tanárnő - az egyik szomszéd már árulja a házát

Vágólapra másolva!
A 48 éves Fiona Bealt kirúgták az iskolából, ahol másfél évig tanított, most pedig tárgyalásra vár, ugyanis kiderült, hogy meggyilkolta párját, a 42 éves Nick Bellingtont, majd a saját házának kertjében temette el. A nő először hétfőn jelent meg a bíróságon, és aznap bocsátották el a munkahelyéről is. A nő munkatársait, szomszédait, tanítványait, és a szülőket is sokkolta a tragikus eset.
Vágólapra másolva!

Az egygyerekes nő

október 30 és november 10 között ölhette meg építészként dolgozó partnerét, ám Nick holttestét csak szombaton találták meg a pár northantsi otthonában, négy napnyi ásás után.

- mondta az Eastfield Academy szóvivője, ahol a nő korábban dolgozott.

Forrás: TheSun

Beal tegnap megjelent a northamptoni bíróságon, de csak a nevét, életkorát, és címét adta meg, ami megegyezik azzal a házzal, ahol a holttestet talták. Ekkor még nem tudta, hogy ezen a napon az állásától is el kell búcsúznia.

Az iskola nyilatkozatot adott ki a hétvégi elbocsátásáról.

A nőt őrizetbe vették, hogy biztosítsák a jelenlétét a következő bírósági meghallgatásig, amely április 19-én lesz.

A szülőket, munkatársakat, és a tanítványokat egyaránt sokkolta a hír.

Mindent megteszünk, hogy támogassuk a gyerekeket ebben a nehéz helyzetben, és mi, is igyekszünk a tőlünk telhető legerősebb módon összefogni, hogy fel tudjuk dolgozni ezt a szörnyű hírt"

- nyilatkozta a northamptoni iskola tantestülete.

Beal tanítványainak szülei a közösségi oldalon közzétett posztokban fejezték ki mély megdöbbenésüket az eset kapcsán:

- írta egyikük.

- szólt hozzá egy másik szülő.

Nick holttestének hátborzongató felfedezése a szomszédokat is sokkolta, egyikük közölte, hogy azonnal eladja a lakást, és elköltözik minél messzebbre.

A háromgyerekes Ian Young elmondta, hogy

amikor megtudta, hogy Beal a gyilkossá gyanúsítottja, teljesen kiborult.

- mondta a férfi.

A northamptoni rendőrök folytatják a nyomozást az ügyben. Sok összetett, és kihívásokkal teli vizsgálat vár még rájuk, épp ezért kérik, hogy aki bármilyen további információval rendelkezik az esettel kapcsolatban, vegye fel velük a kapcsolatot a 101-es hívószámon - írja a TheSun.