Két gyereket és egy nőt agyonlőttek egy orosz óvodában - videó

Vágólapra másolva!
Hármas gyilkosság történt kedd délelőtt az oroszországi Uljanovszk régió egyik óvodájában - számolt be róla az AP nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A hírek szerint egy fegyveres férfi tüzet nyitott az Uljanovszk régióban található Veshkaima egyik óvodájában - írja az ABC News.

A támadásban két gyerek egy óvónő meghalt.

A támadásban az áldozatokon kívül egy másik óvodai alkalmazott is megsérült.

Az esettel kapcsolatban Dimitrij Kamal, az Uljanovszki terület hatóságainak szóvivője nyilatkozott, aki azt is mondta, hogy a támadó is meghalt az eset során, ő öngyilkos lett.

A gyerekek pontos életkora nem ismert, annyi biztos, hogy mindketten hat év alattiak.

Szergej Morozov parlamenti képviselő, a terület volt kormányzója azt közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel, hogy egy fiatal óvónő, egy 2016-ban és egy 2018-ban született kisgyerek halt meg.

A TASS orosz hírügynökség úgy tudja, hogy családi konfliktus állhat a támadás hátterében.

Helyi sajtóéretsülések szerint nem volt biztonsági szolgálat vagy őr az óvodában, és a gyilkosságokat egy IZh-27 típusú vadászfegyverrek követték el.

Oroszországban, ahol korábban ritkák voltak az iskolai lövöldözések, az utóbbi időben annyira megszaporodtak a hasonló incidensek, hogy Vlagyimir Putyin elnök is aggodalmát fejezte ki.

2021 szeptemberében egy 18 éves diák lövöldözött vadászfegyverrel a permi egyetemen, hatan meghaltak és mintegy harmincan megsebesültek.

2021 májusában egy 19 éves fiatalember lövöldözött egykori iskolájában, hat tanulót és két tanítót lőtt agyon.

A legtöbb áldozatot követelő lövöldözés 2018 októberében történt, amikor egy gimnazista tizenkilenc embert lőtt agyon, mielőtt magával is végzett a Krím félsziget keleti csücskén fekvő Kercs egyik gimnáziumában.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!