Negyven év után újra magyar lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. június 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. június 7-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
40 év után újra egy magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöke, ami nagy megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is Magyarország számára - jelentette be Szijjártó Péter Facebook oldalán.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy teljesen új világrend van kialakulóban, amely komoly kihívásokat jelent a nemzetközi közösség számára, ilyenkor pedig jelentős szerepe van a nagy nemzetközi szervezeteknek, amelyek platformot biztosítanak az államok közötti egyeztetésekre.

"Az ENSZ ilyen, amelynek Alapokmányánal fogva is az egyik legfontosabb küldetése, hogy mintegy végső menedékként, végső helyszínként lehetőséget biztosítson a szembenálló feleknek arra, hogy egymással vitázzanak, ütköztessék az álláspontjukat, esetleg megállapodásra is jussanak" - húzta alá.

A miniszter különös megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy éven keresztül a világszervezet melletti magyar képviselet egykori vezetője, Kőrösi Csaba fogja elnökölni az ENSZ Közgyűlését.

Illetve közölte, hogy az elmúlt két évben a kormány komoly diplomáciai hadjáratot folytatott ennek érdekében.

Végezetül pedig hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a jövőben rendkívül fontos szerepe lesz a világpolitikai és világgazdasági folyamatok alakításában, s így erre egy magyar tisztségviselőnek is komoly befolyása lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!