Szén-monoxid mérgezésben halt meg három amerikai turista a Bahama-szigeteken

Vágólapra másolva!
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg három amerikai turista májusban egy bahama-szigetek-i üdülőhelyen. Az áldozatokat a 68 éves Michael Phillips, a 65 éves Robbie Phillips és a 64 éves Vincent Chiarellaként azonosították. A helyi rendőrség nem kívánt mindenre kiterjedő részleteket közölni a halálesetekről, az ügyben még folyik a vizsgálat.
Vágólapra másolva!

Szén-monoxid-mérgezésben halt meg három amerikai turista májusban egy bahama-szigetek-i üdülőhelyen, a balesetet a nyaralni induló két idős pár egyik nő tagja túlélte - írja az ABC.

A házaspárok az Exuma szigetén található Sandals Emerald Bay üdülőhelyen, ugyanabban az épületben, de egymás mellett lévő külön lakrészekben szálltak meg.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a szállások el voltak-e látva szén-monoxid érzékelővel és ha igen, azok működtek-e.

A rendőrség közölte, hogy a baleset előtti éjszaka a két idős házaspár minden tagja orvosi ellátásra szorult, mert rosszul érezték magukat.

A hatóságok szerint egyelőre nem világos, hogy mi volt a szén-monoxid forrása, ami a három idős amerikai turista halálát okozta. Az ügyben továbbra is folyik a vizsgálat.

Az eset után a hotel egy közleményt adott ki, amiben elmondták, hogy

a baleset semmilyen módon nem függ össze az épület légkondícionáló rendszerével, a hotelben felszolgált ételekkel és italokkal vagy bűncselekménnyel.

Ugyanakkor az intézmény szén-monoxid érzékelőket szerelt fel a legtöbb szobába illetve ígéretet tettek a hotel biztonsági protokolljainak felülvizsgálatára.