A búcsúzó tömeg által megközelíthető útvonalon szállítják a királynő koporsóját végső nyughelyére

II. ERZSÉBET, királnyő, ravatal, felravatalozzák, Westminster-csarnok, Westminster, brit, angol, uralkodó
London, 2022. szeptember 14. II. Erzsébet brit királynőnek a királyi család zászlajával letakart koporsója, rajta a királyi koronával, a londoni királyi rezidenciáról, a Buckingham-palotából megérkezik a Westminster-csarnokba 2022. szeptember 14-én. A szeptember 8-án, 96 éves korában, uralkodásának 71. évében elhunyt királynőt négy napra, a szeptember 19-i temetésig felravatalozzák a történelmi csarnokban. MTI/AP pool/Gregorio Borgia
Vágólapra másolva!
Lakott területeken áthaladó, az autópályákat elkerülő útvonalon szállítják hétfőn Londonból végső nyughelyére, Windsorba a múlt héten meghalt II. Erzsébet királynő koporsóját, így a kijelölt út mentén több tízezren fel tudnak sorakozni - közölte péntek este a Buckingham-palota.
Vágólapra másolva!

A brit kormány ugyancsak péntek este bejelentette, hogy a hatalmas tömeg miatt reggel elrendelt szünet után ismét be lehet állni a néhai uralkodó ravatalához vezető sorba, de azoknak, akik jelenleg a sor végén állnak, több mint egy teljes napba telik, mire a ravatalhoz érnek. II. Erzsébet királynőt hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, múlt csütörtökön érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján. A királynő koporsóját a londoni parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban ravatalozták fel.

Az uralkodót hétfőn a királyi család legnagyobb és legrégibb angliai rezidenciája, a London nyugati határában fekvő, csaknem ezeréves windsori kastély emlékkápolnájában helyezik végső nyugalomra.

A Buckingham-palota péntek esti ismertetése szerint a Londonból Windsorba vezető útvonalat úgy jelölték ki, hogy végig lakott területeken haladjon át és így jól megközelíthető legyen azok számára, akik végső búcsút kívánnak venni a néhai királynőtől. A legrövidebb és leggyorsabb útvonal a Londontól nyugatra vezető, a Heathrow repülőtér és Windsor mellett is elhaladó, Wales felé tartó M4-es autópálya lett volna. A koporsót szállító autó és a kísérő konvoj azonban az udvar tájékoztatása szerint az A4-es, majd az A30-as autóúton halad, így érinti London nyugati és délnyugati kerületeit, valamint a főváros és Windsor közötti településeket. A várakozások szerint a hozzávetőleg 35 kilométeres útvonal mentén több százezren sorakoznak majd fel.

London, 2022. szeptember 14. II. Erzsébet brit királynőnek a királyi család zászlajával letakart koporsója, rajta a királyi koronával, a londoni királyi rezidenciáról, a Buckingham-palotából megérkezik a Westminster-csarnokba 2022. szeptember 14-én. A szeptember 8-án, 96 éves korában, uralkodásának 71. évében elhunyt királynőt négy napra, a szeptember 19-i temetésig felravatalozzák a történelmi csarnokban. MTI/AP pool/Gregorio Borgia Forrás: MTI/AP pool/Gregorio Borgia

A hétfői windsori temetés előtt a ravatalozóhelyiség, vagyis a Westminster Hall közvetlen közelében emelkedő Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi londoni koronázó templomában lesz a búcsúszertartás kétezer meghívott vendég, köztük külföldi állam- és kormányfők jelenlétében. Több európai monarchia uralkodói is jelezték, hogy részt vesznek a szertartáson, és jelen lesz Joe Biden amerikai elnök is.

A ravatal hétfő hajnalig látogatható, és a várakozások szerint addig legalább 400 ezren keresik fel.

A londoni hatóságok péntek délelőtt lezárták a ravatalhoz vezető sort az újonnan érkezők elől, mivel a sor hossza elérte a 8 kilométert, és a kelet-londoni Southwark Park, ahol a sorban állók számára előre kijelölt útvonal kezdődik, teljesen megtelt. A parkot pénteken kora este, csaknem nyolcórányi zárlat után nyitották meg ismét, de a hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy akik most állnak be a sor végére, több mint 24 óra múlva érkeznek a Westminster Hallban kialakított ravatalozóhelyiséghez. A felhívás kiemeli azt is, hogy éjszaka hideg idő várható.