Meghalt Jeff Beck

Vágólapra másolva!
78 éves korában meghalt Jeff Beck legendás angol rockgitáros, az egykori Yardbirds tagja - közölte a zenész sajtóirodája szerdán.
Vágólapra másolva!

A blues, a jazz és a rock and roll határait feszegető gitárvirtuóz bakteriális agyhártyagyulladásban halt meg kedden, halála helyszíne egyelőre nem ismert.

- írta Tony Iommi, a Black Sabbath zenésze a Twitteren.

Beck a Yardbirds együttes tagjaként vált ismertté, később elindult szólókarrierje, mely a kemény rock, a jazz, a funky blues, sőt az opera területére is kiterjedt. Híres volt improvizációs tehetségéről, a harmóniák szeretetéről és kedvenc Fender Stratocaster gitárján található, úgynevezett tremolókarról.

Az Aerosmith gitárosa, Joe Perry mondta 2010-ben a The New York Timesnak:

Jeff Beck a Föld legjobb gitárosa, mindenestül felette áll mindannyiunknak, olyan tehetséggel, amilyen egy-két generációban csak egyszer tűnik fel.

Beck a 60-as évek végének legendás rockgitáros-nemzedékéhez tartozott, Clapton, Jimmy Page és Jimi Hendrix kortársa volt. Nyolcszor nyert Grammy-díjat, a Rock and Roll Hírességek Csarnokába kétszer iktatták be, 1992-ben a Yardbirds tagjaként, később 2009-ben szóló zenészként.

A Rolling Stone szaklap minden idők száz legnagyobb gitárosát felsoroltató listáján az ötödik helyre került.

- mondta szerdán Jimmy Page, a Led Zeppelin alapítója.

Olyan énekesekkel gitározott, mint Luciano Pavarotti, Cyndi Lauper, Stevie Wonder, vagy legutóbb Johnny Depp-pel. Két lemezt készített Rod Stewarttal, egyet, az Emotion and Commotiont egy 64 tagú zenekarral.

- nyilatkozott a Guitar Worldnek 2014-ben.

Karrierje fénypontjai közé tartozott, amikor Tim Bogert basszusgitárossal és Carmine Appice dobossal 1973-ban megalapították a Beck, Bogert and Appice-t, koncertturnét tartott Brian Wilsonnal és Buddy Guyjal, valamint Les Paul emlékére készítette a Rock and Roll Party (Honoring Les Paul) albumot.
Jeff Arnold Beck az angliai Surrey-ben született, a Wimbeldoni Művészeti Egyetemen tanult, apja könyvelő volt, anyja csokoládégyárban dolgozott. Gyerekkorában építette meg első hangszerét egy szivardobozból, képkeretből és egy távirányítású játékrepülő húrjából.

Több zenekarban játszott, mielőtt a Yardbirdsben felváltotta Eric Claptont, majd egy évvel később átadta helyét Jimmy Page-nek. Beckkel a zenekar olyan kislemezeket készített, mint a Heart Full of Soul, az I'm a Man és a Shapes of Things. Első instrumentális sikere az 1967-es Beck's Bolero, melyben szerepelt Jimmy Page és John Paul Jones, a későbbi Led Zeppelin tagjai, valamint Keith Moon, a Who dobosa, és fellépett Jimmy Hendrixszel is.

Nemrég fejezte be Johnny Depp-pel közös, 18 című albumát, és hallható Ozzy Osbourne lemezén, a Patient Number 9-on is.

Gitárjátéka sok filmben hallható, köztük a Casino és a Világverőkben.