Alex Soros totális háborút akar Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Alexander Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy szerinte a nyugati országoknak nagyobb támogatásban kéne részesíteniük Ukrajnát, és jelentősebb szerepet kéne játszaniuk a háborúban. Ezen túl minden eszközzel segíteni fogja a háborúpárti erőket, és támadni azokat a vezetőket, illetve politikusokat, akik a béke ügy mellé állnak – mondta Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője az Origónak adott interjúban. Zila úgy látja, hogy Alexander, az „új keresztapa" már egy működő szervezet irányítását veszi át, Joe Biden hivatalba lépése óta bejáratos a Fehér Házba, emellett szoros kapcsolatot ápol a brüsszeli bürokrácia vezetőivel is, így kizárólag a politizálásra, szélsőségesen liberális nézeteinek terjesztésére és gyakorlati alkalmazására koncentrálhat.
Vágólapra másolva!

Soros György átadja a közel 30 milliárd dolláros pénzügyi birodalma feletti irányítást fiának, Alexander Sorosnak, aki erről egy, a The Wall Street Journal című lapban vasárnap megjelent interjúban számolt be. Hogyan változtathatja meg az erőviszonyokat a világban, ha Soros György fia átveszi az apja birodalmát? Mi fog változni, és mi nem?

A Soros György által kijelölt háborúpárti, migrációt támogató, gyermekvédelemmel szembe helyezkedő irány semmiképpen nem változik azzal, hogy a spekuláns átadja birodalma trónját fiának. Arra viszont számítani lehet, hogy

Alexander apjánál is nagyobb lendülettel és elánnal veti magát a politikai küzdelmekbe, hiszen ő maga is ezt ígérte.

Mint ismert, Soros György pénzügyi spekulációi révén képes volt felépíteni egy világméretű hálózatot, amelyet a nyílt társadalom ideológiájának megvalósítására használt, ennek érdekében pedig számos országban belső feszültséget, viszályt keltett, és – ahogy hazánkban is – erős társadalmi felhatalmazással rendelkező kormányokat támadott.

Soros György Forrás: AFP/Lakruwan Wanniarachchi

Alexander, az „új keresztapa" már egy működő szervezet irányítását veszi át, Joe Biden hivatalba lépése óta bejáratos a Fehér Házba, emellett szoros kapcsolatot ápol a brüsszeli bürokrácia vezetőivel is, így kizárólag a politizálásra, szélsőségesen liberális nézeteinek terjesztésére és gyakorlati alkalmazására koncentrálhat.

Mi lesz Alex Sorosra a legjellemzőbb, ha apja helyébe lép? Mi fogja jellemezni az ő politikáját, tevékenységét?

Amíg tart az Ukrajnában dúló konfliktus, addig mindenképpen arra kell számítanunk, hogy elsősorban a háború szítására fog koncentrálni. Miként arról az Origo is beszámolt, Alexander Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy szerinte a nyugati országoknak nagyobb támogatásban kéne részesíteniük Ukrajnát, és jelentősebb szerepet kéne játszaniuk a háborúban.

Ezen túl minden eszközzel segíteni fogja a háborúpárti erőket, és támadni azokat a vezetőket, illetve politikusokat, akik a béke ügy mellé állnak.

Ismert emellett, hogy a Soros-birodalom új elsőszámú vezetője személyesen is szívügyének tekinti az LMBTQ-és genderpropaganda terjesztését, ezért a gyermekvédelem ügye mellett kiálló hazai választói többségnek és az általa felhatalmazott nemzeti kormánynak is azzal kell számolnia, hogy a jövőben is szükség lesz az ezzel kapcsolatos összefogásra.

Lehet-e fokozottabban számítani apja, a nagy spekuláns eszméinek végrehajtására?

Sajnos számos körülmény Alexander Soros kezére játszik, hiszen

az Egyesült Államokat közeli szövetségesei vezetik, Brüsszel pedig már jóideje egyszerű eszköze a nyílt társadalom hálózatának, ezt tükrözik az Európai Parlament és a Bizottság korrupciós botrányai is.

Éppen ezért fontos, hogy a konzervatív erők is összefogjanak és egyesítsék erejüket, hogy kiragadhassák az emberek érdekeinek védelmére hivatott intézményeket a szélsőliberális erők kezéből. Ilyen tekintetben Magyarország kiváló példa és a magyar konzervatív recept – melyet Orbán Viktor a májusi CPAC Hungaryn a no migration, no gender, no war jelszavában összegzett – rendkívül hasznos lehet a jövő évi európai parlamenti, valamint az amerikai elnökválasztáson is.