Összeütközött két hajó a Szuezi-csatornán, perceken múlott a tragédia

Vágólapra másolva!
Kőolajszármazékot és cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajók ütköztek össze a Szuezi-csatornában, megakasztva ezzel a globális jelentőségű vízi útvonal forgalmát - közölték az egyiptomi hatóságok szerdán.
Vágólapra másolva!

A Szuezi-csatornaért felelős hatóság közleményben közölte, hogy a 295 méter hosszú BW Lesmes nevű, szingapúri zászló alatt közlekedő,

cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajó kedd este meghibásodott és zátonyra futott, miközben áthaladt a csatornán.

Ezt követően a 250 méter hosszú Burri, a Kajmán-szigetek lobogója alatt közlekedő, kőolajszármazékot szállító tartályhajó nekiütközött a meghibásodott hajónak. A hatóság közlése szerint a szingapúri hajót sikerült elvontatni, míg a kajmán-szigeteki hajó eltávolítása jelenleg is folyamatban van.

A BW Lesmes tartályhajó üzemeltetője közleményben tudatta, hogy a legénység minden tagja biztonságban van, nem történt sérülés és nem került szennyező kőolajszármazék a vízbe.

A két tartályhajó egy konvoj része volt, amely a Földközi-tengerről a Vörös-tenger felé haladt át a csatornán. A Szuezi-csatornát felügyelő vállalat szerdán közölte, hogy az incidens 21, dél felé tartó hajó áthaladását akadályozta.

- közölte Oszama Rabej admirális, a csatornaügyi hatóság vezetője az ütközést követően.

2021 márciusában a panamai zászló alatt közlekedő Ever Given konténerszállító a csatorna egysávos szakaszán a partnak ütközött, hat napra elzárva a vízi útvonalat, ezzel teljesen megbénítva a globális kereskedelmet.