Túl merész volt egy OnlyFans modell, mindent megmutatott, ezért börtönbe került - fotó

Vágólapra másolva!
Egy fiatal lány úgy gondolta, hogy kézenfekvő és egyszerű pénzszerzési lehetőség lenne az, hogy ha az internetre töltene fel pikáns képeket. Bele is kezdett a tartalomgyártásba, azonban nem volt tisztában az országában lévő szigorú, pornográfiaellenes törvényekkel, így börtönbe került.
Vágólapra másolva!

A húszas éveiben járó, indonéz Gusti Ayu Dewantit tavaly márciusban tartóztatták le pornográf tartalmak készítése miatt. A fiatal lány anélkül kezdett bele az OnlyFans-modellkedésbe, hogy megvizsgálta volna az indonéz törvényeket, amelyek nagyon szigorúan fellépnek a pornográf tartalmak terjesztése ellen.

A nőt 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, amit nem sokkal később meg is hosszabbították 1 év két hónapra,

így nemrég szabadult ki az indonéziai kelet-jakartai Pondok Bambu börtönből.

Dewanti a szabadulása után azt mondta, hogy meg fogja változtatni az életét és nagy hibának tartja azt, hogy nem volt tisztában a törvényekkel, amikor belekezdett a tartalomgyártásba.

Forrás: DailyStar