Késsel támadt a diákokra egy fiú egy lengyel iskolában

Vágólapra másolva!
Késes támadásban hárman megsebesültek szerdán a közép-lengyelországi Kadzidlóban működő középiskolában, ezután a 18 éves támadó öngyilkosságot kísérelt meg - közölte Robert Chodkowski dandártábornok, a községhez közeli Ostroleka tűzoltó-parancsnokságának szóvivője a PAP hírügynökséggel.
Vágólapra másolva!

Az elkövető - az iskola egyik diákja - behatolt egy tanterembe, ahol egy lányt hason, egy 18 éves fiút pedig nyakon szúrt. Az iskolából menekülve egy harmadik személyre is rátámadt, kórházi kezelést nem igénylő sebesülést okozva neki.

A két sebesült diáknak a kiérkező tűzoltók elsősegélyt nyújtottak, majd légimentők kórházba szállították őket.

A szóvivő elmondta, hogy az elkövetőt rendőrkutya segítségével keresték, és a helyi stadion közelében találták rá, amikor öngyilkosságot próbált elkövetni. A fiatalembert mentők ápolják.