Az oroszok válasza Zelenszkij béketervére: Egy beteges képzelet szüleménye

Volodimir Zelenszkij
Vágólapra másolva!
Szemfényvesztésnek nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nyugati országok azon kísérleteit, hogy a konfliktus megoldását úgy próbálják megtalálni, hogy Kijevet nyilvánítják győztesnek, valamint élesen bírálta az ukrán vezetést az orosz politikus, a RIA Novosztyi és a Rosszija 24 tévécsatornának adott interjúban. 
Vágólapra másolva!

Az orosz külügyminiszter szerint az ukrán elnök bármit is mond, bármennyit beszél is az élelmiszer-biztonságról, az energiabiztonságról, a lényeg számára az, hogy Oroszország térjen vissza az 1991-es határokhoz, adja vissza a Krímet és a Donbászt.

Lavrov szerint a

Zelenszkij elnök által javasolt úgynevezett békeformula egy beteges képzelet szüleménye.

A nyugati országok Ukrajnához való viszonyáról szólva kijelentette:

A politikus arról is beszélt, hogy tíz nappal ezelőtt a nyugati országok és a "globális Dél" - vagyis Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia kevésbé fejlett országai - néhány államának részvételével teljes titokban tartottak egy találkozót a "Zelenszkij-formuláról". A miniszter leszögezte, hogy

A külügyminiszter szerint a találkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy januárban újra találkoznak, februárban pedig békecsúcsot tartanak, ahol a "Zelenszkij-formulát" jóváhagyják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!