Már több mint ezer halálos áldozata van az árvíznek a líbiai Dernában - videó

Vágólapra másolva!
Már több mint ezer halottat találtak az árvíz sújtotta kelet-líbiai Derna városában - közölte kedden az ország keleti részének közigazgatásért felelős minisztere, hozzátéve, hogy még számos halálos áldozatra számítanak.
Vágólapra másolva!

Hisám Skiuat, a vészhelyzeti bizottság tagja, a polgári repülésért felelős miniszter a Reuters hírügynökségnek telefonon azt mondta:

Hozzátette, a Dernában előkerült holttestek száma meghaladja az ezret, a halálos áldozatok végső száma azonban "nagyon-nagyon magas" lesz. Hangoztatta:

A líbiai árvizek halálos áldozatainak száma elérheti a több ezret, az eltűnteké a 10 ezret

- közölte a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) egyik munkatársa, Tamer Ramadan is genfi újságíróknak Tunéziából nyilatkozva videokapcsolaton keresztül.
Szólt arról, hogy "a humanitárius szükségletek messze meghaladják a Líbiai Vörös Félhold és még a kormány kapacitásait is.

- hangsúlyozta.

A líbiai nemzeti egységkormány vezetője, Abdulhamid Mohammed Dbeibah kedden közölte az X közösségi médiaplatformon,

egy sürgősségi orvosi ellátó repülőgép 14 tonna ellátmányt, gyógyszereket, felszereléseket, hullazsákokat és 87 orvosi és mentős személyzetet szállít Bengáziba,

hogy támogassa az árvíz által érintett területeket.

A Daniel vihar, amely a múlt héten Görögországra, Törökországra és Bulgáriára is lecsapott, több líbiai nagyvároson, köztük Bengázin, Beidán, al-Mardzson és Dernán is átsöpört.

A még hétfőn is tomboló vihar miatt a hatóságok vészhelyzetet jelentettek be,

az iskolák és a boltok bezártak, kijárási tilalom lépett életbe.

Líbia négy nagy olajkikötőjét - Rász-el-Unúf, ez-Zuveitína, Brega és esz-Szidr kikötőit - már szombat estétől három napra lezárták.

Az országban 2014 óta két kormányzat működik - a nemzetközileg elismert a fővárosban, Tripoliban, valamint egy másik pedig a fővárostól mintegy 400 kilométerre keletre Szirtben.