Bolti eladókra támadtak a vásárlók

vásárlás
Bő választékkal és árakciókkal készülnek a legnagyobb magyarországi boltláncok a húsvétra (illusztráció)
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
Kereskedelemben dolgozni ártalmatlannak tűnik, ám közel sem veszélytelen - derült ki egy friss felmérésből. A kutatás szerint a bolti dolgozók nagy részét érte már valamilyen verbális vagy testi erőszak.
Vágólapra másolva!

Létező probléma, hogy a vásárlók rátámadnak a bolti dolgozókra, és egy friss felmérés szerint sokan vannak, akiket már bántottak munka során. Az pedig egészen döbbenetes, hogy hány bolti eladót bántalmaztak verbálisan a vásárlók.

Egy brit szakszervezet megbízásából készült az a felmérés, ami kimutatta, hogy az Egyesült Királyságban dolgozó bolti eladók 70 százaléka tapasztalt már valamilyen verbális bántalmazást a vásárlók részéről, közel felüket (46%) már fenyegette meg vevő, és ami egészen rémisztő, hogy 

Mindössze öt év alatt 5%-ról 18%-ra emelkedett a fizikailag bántalmazott eladók száma a szigetországban

 - írja a Mindmegette.

A kutatás készítői feljegyeztek több rémtörténetet is. Előfordult, hogy egy fülön csípett tolvaj leköpte a bolti eladót, egy másik esetben a tolvaj késsel fenyegetőzött - olvasható a usdaw.org honlapján.