Orbán Viktor: Az atomenergetikai együttműködések nem válhatnak a geopolitikai konfliktusok foglyává

Az Európai Nukleáris Szövetség első csúcstalálkozója, Orbán Viktor kormányfő, Orbán Viktorkormányfő
Brüsszel, 2024. március 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott csoportképen az Európai Nukleáris Szövetség első csúcstalálkozójának résztvevői Brüsszelben 2024. március 21-én. A második sorban középen Orbán Viktor kormányfő (j4), az első sorban Emmanuel Macron francia elnök (j2) és Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója (j3). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán Azonosító: D_MTI20240321008
Vágólapra másolva!
A magyar elektromos-energia termelésen belül 70 százalékra emelkedhet az atomenergia aránya a következő évtized elejére – mondta Orbán Viktor Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor azt mondta: a kihívások, amelyekkel az utóbbi időben szembe kell néznünk, kiemelték a biztonságos energiaellátás jelentőségét. Úgy fogalmazott: teljesen nyilvánvalóvá vált a kérdés, hogy hogyan tudunk előállítani nagy mennyiségben elektromos energiát olcsó, biztonságos, fenntartható és környezetbarát módon. Kiemelte: a geopolitikai nehézségek ellenére még mindig működnek a nemzetközi professzionális és tudományos együttműködések a nukleáris energia területén.


„Magyarország majdnem ötven éve használ nukleáris energiát, ami stabil alapot jelent az energiabiztonságunk fenntartásához. A hazánkban előállított áram felét az atomerőművünk szolgáltatja, ami az ország áramigényének harmadáért felel. Ezen tapasztalatok vezettek minket arra a döntésre, hogy ne csak fenntartsuk a már meglévő kapacitásunkat, de meg is erősítettek minket arról, hogy továbbra is a nukleáris energiába fektessünk, és hogy 70 százalékra növeljük az országos áramigényünk ellátásában betöltött szerepét”– hangsúlyozta Orbán Viktor.