Itt vannak a részletek: így készül Brüsszel és Nyugat-Európa a világháborúra

NATO, tank, orosz-ukrán háború
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Miközben Magyarország egyértelműen a béke pártján áll és minden diplomáciai erejével a tárgyalások újbóli megkezdését szorgalmazza Oroszország és Ukrajna között, a Nyugat egyre egyértelműbben törekszik a háború fokozására. Amióta pedig Emmanuel Marcon a nyugati katonák Ukrajnába küldéséről beszélt, egyre inkább úgy tűnik, már szándékosan provokálják egy újabb világháború kirobbanását. A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szerint Európában készülni kell a háborúra.
Vágólapra másolva!

Mérföldkő volt Oroszország és a Nyugat közötti kommunikációban, amikor Emmanuel Macron francia elnök nemrégiben bejelentette: nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati országok szárazföldi csapatokat küldjenek Ukrajnába. Macron azt is mondta – a Nyugat nevében –, hogy mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy Oroszország ne kerülhessen ki győztesként a konfliktusból.

Franciaország csapatai Ukrajnában lesznek, én vagyok Franciaország elnöke és én döntök

– erősítette meg később.

Az orosz védelmi minisztérium azonnal reagált a hírre és sietett közölni: 

értik az üzenetet, 

egyúttal arra figyelmeztetnek, hogy az ukrajnai „különleges hadművelet” során eddig összesen 5962 külföldi „zsoldost” öltek meg a fronton, köztük 147 franciát. Hozzátették: az újabb francia katonák számára is lesz elég koporsó.

Sietett Macronhoz csatlakozni Donald Tusk és külügyminisztere, Radoslaw Sikorski is. Utóbbi  leszögezte: ő sem tartja elképzelhetetlennek a NATO-erők ukrajnai bevetését. „Üdvözlöm Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezését" – erősítette meg az X platformon (korábban Twitter). Szerinte a nyugati katonák már ott is vannak Ukrajnában, Macron javaslata pedig azt jelenti, hogy „Putyinnak kell félnie, ahelyett, hogy mi félnénk Putyintól” – közölte.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter
Fotó: X

Hogy kinek kell félnie kitől, az egyelőre még nem dőlt el, az azonban bizonyos, hogy reális számítások szerint 

a jelen helyzetben Európa alig több mint 20 ezer katonát lenne képes mozgósítani és felszerelni erre a célra.

 „Ha a francia, a brit és a német hadsereget összeszedjük, akkor összesen 20–30 ezer menet- és harcra kész katonát tudnak talán összeszedni, és őket sem biztos, hogy fel tudják szerelni” – fogalmazott a témával kapcsolatban podcastjában Kiszelly Zoltán

A francia államfő mindenesetre nagy erőkkel igyekszik meggyőzni Olaf Scholz német kancellárt, hogy nagy hatótávolságú Taurus rakétákat adjon Ukrajnának. Az ukránok sok reményt fűznek ehhez, de azt is hangoztatják, hogy Németországnak és Franciaországnak olyan fegyvereket és felszereléseket kellene biztosítania számukra, amelyek segítenek az Oroszország elleni háborúban.

TUSK, Donald; MACRON, Emmanuel; SCHOLZ, Olaf
Olaf Scholz német kancellár, Emmanual Macron francia elnök és Donald Tusk lengyel miniszterelnök MTI/AP/DPA/Michael Kappeler

A finn külügyminiszter és a cseh elnök sem zárná ki nyugati csapatok Ukrajnába küldését, a lett elnök pedig nyíltan beszél Oroszország elpusztításáról. Az észt miniszterelnök szerint pedig folytatni kell a háborút Moszkva kimerüléséig; Donald Tusk lengyel miniszterelnök pedig azt mondta: a béke ideje lejárt Európában, 

háború előtti időket élünk.

 

A franciák már le is buktak

Az orosz hírszerzésnek adatai vannak arról, hogy Franciaországban már felkészítés alatt áll egy Ukrajnába vezénylendő katonai kontingens, amely kezdetben mintegy kétezer fős lesz – közölte Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója ezen a héten.

„Franciaország jelenlegi vezetése 

semmibe veszi az egyszerű franciák halálát és a tábornokok aggodalmait. 

Emmanuel Macron - Volodymyr Zelenskyy meeting in Paris
Zelenszkij és Macron Párizsban. Fotó: Anadolu via AFP 

Az orosz SZVR-hez eljutott adatok szerint már készül az Ukrajnába küldendő kontingens. A kezdeti szakaszban a létszáma körülbelül kétezer fő lesz” – mondta Nariskin a TASZSZ hírügynökség által ismertetett állásfoglalásában. Figyelmeztetett: ez az alakulat az orosz fegyveres erők támadásainak kiemelt legitim célpontjává válik.

Az oroszok sosem titkolták, hogy célpontként tekintenek minden zsoldosra, aki az ukránokat erősíti. Ez a „bánásmód” vár tehát minden nyugati katonára, akit vezetőik a frontra küldenek.

 

Macron önző módon sodorná veszélybe Európát

Emmanuel Macron francia elnök hátborzongató kijelentéséhez tehát nem igazán vannak meg a katonai feltételek, mégsem aggódik amiatt, hogy esetleg világháborúba sodorja a kontinenst.  

A lényeg, hogy Európa „védelmezőjének" szerepében tetszelegjen és ezzel javítson valamennyit a zuhanó népszerűségi mutatóin.

 

A németeket hergelik már a lengyelek is

A lengyel külügyminiszter azzal riogatta a németeket, hogy az oroszok akár Berlinre is lőhetnek. Radoslaw Sikorski, Lengyelország külügyminisztere azzal vádolja Németországot, hogy habozik az ukrán fegyverszállítások terén, pedig a Taurus rakéták 500 kilométeres hatótávolsága „nagyban növelhetné Ukrajna védekezési képességét" – idézte a német sajtónak nemrégiben nyilatkozó minisztert a Süddeutsche Zeitung.

Scholz kancellár régóta ódzkodik a Taurusok Ukrajnába szállításától, mert attól tart – teljes joggal –hogy így Németország a háború résztvevőjévé válhat.

A lengyel külügyminiszter azt is kimondta: Európának mihamarabb katonai erővel kell szembeszállnia Oroszországgal, béketárgyalások helyett: „A gyengeség agressziót vált ki, az erő pedig elriaszt”. Figyelmeztette a németeket arra is, sürget az idő, „a kalinyingrádi Iszkander rakéták hatótávolsága Berlinig ér”.

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.03.18., UkránOroszháború,
Kiképzésen lévő ukrán katona
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

 

Brutálisan fogynak a nyugati fegyverek

Orosz jelentések szerint – amelyeket Nyugatról vagy ukrán részről nem cáfoltak – csak az idén eddig négy Abrams és öt Leopard harckocsit, 27 Bradley gyalogsági harcjárművet, HIMARS sorozatvetők 11 indítóállását, valamint légvédelmi rakétarendszerek 11 indítóállását, köztük öt Patriotot semmisítettek meg az orosz erők.

Eközben, mivel az ukrán katonák túlélési esélye a fronton elkeserítően alacsony, 

egyre többen dezertálnak, új haderőt pedig már csak erőszakkal tudnak besorozni az ukránok.

Az oroszok megüzenték azt is: ha megjelennek Ukrajnában a francia katonák, akkor kemény válasz várható.

 

Az észtek próbáltak szépíteni, de az oroszok kérik, hogy ne nézzék őket hülyének

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint Macron az elmúlt hetekben nagyon következetesen kommunikálta a nyugati csapatok Ukrajnába küldéséről szóló elképzelését, így felesleges Kaja Kallas észt miniszterelnök próbálkozása. Kallas ugyanis fordítási hibára hivatkozva próbálta csitítani az oroszokat.

Az oroszok „megnyugtatták” az észt kormányfőt: 

Macron miatt továbbra is „nagyon szoros figyelemmel” kísérik a helyzetet.

 

Brüsszel már hadigazdaságra állítaná át a kontinenst

A háborús feszültség szítása Brüsszelben is gőzerővel folyik, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint ideje, hogy Európa felkészüljön a háborúra és átálljon a hadigazdaságra. Szavai egybevágnak Ursula von der Leyen februári kijelentésével, amikor a bizottsági elnök szintén arról beszélt: Európának fel kell készülnie a háborúra.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Fotó: AFP / Photo by FREDERICK FLORIN / AFP

Európa vezetői közben az uniós csúcsra készülnek, ahol Ukrajna támogatása és a fegyverkezés lesz a fő téma. Több tagállam szeretné elérni, hogy az Európai Befektetési Bank mostantól a fegyvervásárlásokra is adhasson hitelt.

Vita várható a befagyasztott orosz vagyon profitjáról is, ugyanis Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt javasolja: ebből is lehessen Ukrajnát támogatni és fegyverkezni.

A Politico szerint pedig több nyugati szövetséges a sorkatonaság bevezetésén gondolkodik. A brüsszeli lap felidézi: csökken a nyugati katonák száma, ezért Dániában a nőknek is kötelező lesz a katonai szolgálat. De mások mellett Horvátország, Lengyelország és Németország is a fegyveres erők létszámnövelésén dolgozik. Németországban ráadásul már az iskolákban is a háborúra készülnek. A közmédia berlini tudósítója azt mondta: 

az oktatási miniszter nemrég felszólította a tanárokat, hogy a diákokat készítsék fel egy esetleges háborúra.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!